Csupán egy kis fülcsengés...

Hi guys!
Amint megígértem hoztam az ízelítőt. Halkan megjegyezném, hogy az egész fejezet 18 oldal... és ez nagyjából 2,5 oldal.

Csupán egy kis fülcsengés

Kellemes nyári meleg volt, pedig csak április közepe volt. Az utcákon csak néhány ember lézengett, hiszen délelőtt tizenegy volt, munkaidő közepe. Shopie Shadow épp üzletében munkálkodott. A húsz éves nő egy teaházat üzemeltetett. Amit még annak idejében apja kezdett el, de ő más felé kezdett el tekintgetni, ezért mikor lánya abbahagyta a gimnáziumot, ráhagyta a teaházat.

Teljesen gondtalanul sürgött-forgott.

A helyet - mint mindig - most is ellepték a ráérő egyetemisták, fiatal felnőttek, s lógós gimnazisták. Shopie mosollyal az arcán vette fel a rendeléseket, s vitte ki a gőzölgő teákat. Mélyen beszippantotta a füstölő kábító illatát, a tea bódító gőzét.

Óvatosan letette a tálcát az asztalra, a mosolyogva hagyta ott a fiatalokat. Az órájára pillantott, ami lassan de biztosan ketyegett. A pénztárhoz lépve rátámaszkodott a pultra és lassan kifújta a levegőt. Érezte, ahogy a gerincén felkapaszkodik a fáradtság, s szépen a vállára telepszik.

- Jól vagy, Shopie? – kérdezte aggodalmasan Matt, az egyik pincér.
- Persze. Iszom egy teát, addig figyelj helyettem. Kösz! – mondta, s ellökte magát a pulttól.

Belökte a konyhába vezető lengőajtót, s a hátsó ajtón távozott. Kilépve a kellemes nyári időbe felsóhajtott, s felsietett a lépcsőn, ami a lakásához vezetett. Fáradtan belökte az ajtót a lábával, mikor bejutott.

A lakásban - a teázóval ellentétben – teljes csend uralkodott. A konyhába sietett, s néhány gyors mozdulattal elkészítette kedvenc teáját. Odalépett a konyha ablakához és láthatárt kémlelte. Közben lassan kortyolgatta a forró folyadékot. Fáradt volt.

 Kívülről nem látszott, de napok óta alig aludt valamicskét. Napok óta veszekedett a barátjával, mert a fiú nem bírta, hogy olyan messze lakik. De hát ilyen a távkapcsolat.

Néhány másodpercig csak bambult, megfeledkezve saját magáról, aztán felsóhajtott, s letette az üres bögrét, közben csengeni kezdett a füle. Felsóhajtott, s otthagyta a lakást. Rohant le a lépcsőn, közben fülcsengése egyre erősödött. S mikor a hátsó ajtóhoz ért valami puffanást hallott a háta mögül.

Megpördült tengelye körül, hisz az előbb nem látott senkit. Aztán hirtelen még egy puffanás. Pontosan a lába előtt egy fél tégla landolt. Shopie ijedtében az ajtóig hátrált, s közben felpillantott: senkit nem látott. Zavartan megrázta a fejét és bemenekült a teaházban.

 Ziláltan megállt az ajtó előtt, s várt néhány másodpercet, hogy összeszedje magát. Aztán elmosolyodott, s belépett a vendégekkel teletömött helységbe. Átvette Matt helyét és a nap további részében nem történt semmi szokatlan. Viszont Shopie-t még mindig aggasztotta a délelőtt történtek.

 Záráskor a szokásosnál is jobban elbambult így végül a dolgozók felzavarták őt a lakásába, hogy pihenjen. Este kilenc volt, Shopie minden tagja fájt, s ágyba akart bújni. Gyorsan lefürdött, s azonnal ágyba bújt. Sejtelme sem lehetett, hogy már egy ideje figyelik őt. Hogy a téglákat dobta valaki, hogy az a valaki egész este őt figyelte, s sötét ötletek fogantak elméjében.

Másnap reggel arra ébredt, hogy sípol a füle.

A fülcsengés. Fiatalabb korában többször volt már orvosnál, de egyikük sem tudott mit kezdeni vele ezért már megszokta, hogy indokolatlanul és teljesen spontán időpontban elkezd csengeni. Az, hogy mennyire elviselhető az mindig váltózó. Most azonban elviselhetetlenül csengett, sípolt.

Kinyitotta a szemét, s egyből felsikított. Az ággyal szemben lévő könyvespolcról felé repültek a könyvek. Karjait maga elé kapta, s szemeit összeszorította, így várta a fájdalmas becsapódást.

Azonban mikor hallotta a könyvek puffanását a földön, kinyitotta a szemét és lassan leeresztette a karjait. A könyvek a földön hevertek. S egy újabb repült felé, azonban ezúttal nem csukta be a szemét.

A könyv a szeme láttára indult felé, s az orra előtt nagyjából tíz centire a könyv, mintha falnak ütközött volna, s az ágy mellé esett.
- Mi a franc? – kérdezte a nő már-már megütve a hisztérikus hangnemet. Nem várt választ, s nem is kapott. Fülét dörgölte, hogy enyhítse annak a sípolását, közben kiszállt az ágyból. – Soha nem gondoltam volna, hogy pont egy Shakespeare kötet akar az életemre törni – mondta, majd elkezdett pakolászni.

 Szépen visszatette a könyveket és utána felöltözött. Szombat volt, ilyenkor kéne találkoznia a barátjával. De aznap nem. Aznap nem, mert úgy beszélték meg, hogy ezen a héten átgondolják a dolgokat. De Shopia szerint ezen már nem kellett gondolkodni: szakítsanak és éljék tovább az életüket.

Shopie elkomorodott, s közben gondolatai ismét a reggeli incidens felé vándoroltak el. Sehogy sem fért a fejébe, hogy történhetett ez. Muszáj lenni valami magyarázatnak! - Hogy a francba történhetett ez? – fogta a fejét, miközben a kanapén ült.

 Egész délelőtt ezen agyalt, de semmi normális indok nem jutott eszébe. Délre már ott tartott, hogy elment az esze, hogy ilyenek lát. Aztán megéhezett, s úgy döntött elmegy enni.

A zárral bíbelődött, mivel nem bírta bezárni az ajtót. Mikor megelégelte idegesen belerúgott, mire az ajtó kitárult és végre sikerült bezárnia az ajtót. Mérgében a fejét rázta, s idegesen vágott át a teaházon, s lépett ki a város koszos és egyhangú utcáira. Kezdett paranoiás lenni mindenre, ami hirtelen közeledett felé, odakapta a fejét.

Szorongott, s így úgy döntött, hogy beéri egy egyszerű Mc Donald’s-os menüvel. Sietve tért haza, s csak otthon fogyasztotta el a vásárolt ételt. Agya folyamatosan kattogott: mi volt az a könyvekkel… az ajtóval?
- Mi történik velem? – morogta az orra alatt, miközben falatozott, s a tévét kapcsolgatta, majd leült a laptopja elé, s azzal is szöszmötölt kicsit.Végül elindította kedvenc zenéit és úgy döntött, hogy a lakásra ráfér egy kis takarítás.

Elmosogatott a konyhában, eltörölgetett, elpakolt. A hűtőt is rendbe rakta, felsöpört, felmosott, majd a fürdőben összeszedte eldobált ruháit,s mosott. A hálóban port törölgetett és kidobálta a felesleges holmikat, a galériában is törölgetett, az asztalon végre rendet rakott, Eztán mindenhol felsepert, s felmosott, majd a vizes ruhákat kiteregette, s utána nekiállt ablakot mosni.

S mire mindennel végzett hulla fáradt volt.

Fáradtan rogyott le a kanapéra, s azon nyomban felállt, mivel úgy döntött vesz egy forró, s nyugtató fürdőt. Miközben eresztette a forró vizet, gyertyát gyújtott, s fürdősót szórt a vízbe. Majd a szennyes tartóba dobálta dolgait, s elmerült a vízben.

 Kellemesen lenyugtatta, s ellazította. Mikor kilépett a kádból szinte elaludt, így gyorsan felöltözött, s beborult az ágyba. Rögtön elaludt.

Viszont mikor felébredt, egyből rájött, hogy nem a pihe-puha ágyában fekszik, s nem is a biztonságos otthon falai között tartózkodott.

Nem merte kinyitni a szemét.

Valami puhán feküdt. Csak pár perc elteltével merte felnyitni pilláit, mivel túl nagy volt ahhoz a csend, hogy bárki más tartózkodjon a helységben.

Mikor felnyitotta smaragd zöld szemét meglepetten tapasztalta, hogy egy ágyon feküdt. A plafon aranybarna színben pompázott, csakúgy, mint a szoba többi fala. A piciny szoba közepén egy nagyobb ággyal, amin ő maga feküdt, s mellette egy kis szekrénnyel.

Shopia első gondolata, az volt, hogy mégis hol lehet, s közben felült. Nem fájt semmije, nem talált semmi különlegeset magán, ami nem odaillő lett volna. Kissé megkönnyebbült, s óvatosan felkelt. Még mindig pizsamában volt. Vagyis egy sortban és egy topban. Grimaszolva lépett az egyik ajtóhoz – mert kettő volt -, s az ajtó egy folyosóra nyílt.

Egy folyosóra, ami inkább hasonlított egy középkori katedrális folyosójára, minthogy egy házéra, amiket lefestettek aranyra, hogy modernek tűnjön. Az ablakokból hiányoztak az üvegtáblák, így a meleg szellő szabadon kóricált a folyosón.

Shopie alaposan körbenézett, s utána indult meg jobbra – arra világosabb volt - és közben imádkozott, hogy sikeresen hazajusson. Szíve a torkában dobogott, s zihálva vette a levegőt. Agyalt, hogy mégis mit tegyen, ha találkozik valakivel.

Egyszer csak beszédfoszlányok ütötték meg a fülét. Ha szíve eddig gyorsan vert, akkor most hiper sebességre kapcsolt.
- Apám… védőfalat…
 - Csak egy… tudja… - A hangok egyre közeledtek Shopie-hoz, így ő visszavonulót fújt, a szobába, ahol ébredt.

Bezárta az ajtót, s egyből felsikoltott.

- Mi a…? – sikoltotta, s feje az ajtónak koccant. A szobámban egy hölgy állt, kedves mosollyal az arcán. Úgy nézett ki, mint egy idős indián asszony. Fehér köntösben, hosszú fekete-ősz haját két copfban befonta. – Ki maga?

- Gyermekem, nyugodj meg! Ne izgasd fel magad, még a végén…
- Ki maga? – kérdezte újra, mit sem törődve az udvariassággal. Hirtelen nyílt mögötte az ajtó, s Shopie egy falig hátrált.

- Szóval te sikítottál! – jegyezte meg az a férfi, aki először lépett be. Szénfekete haja volt, s metsző zöld szeme, mögötte egy idősebb ősz férfi, egyik szemén szemtapasz volt.
- Lehet jogosan! – akadt ki teljesen Shopie. – Nem akarok goromba lenni, de ELRABOLTAK! – ordította a nő. 

Kisses, Tori