Hi guys!
(Nem tudom, miért ez a cím és hogy miért épp angol)
Kábultan ébredtem fel. Fejem zúgott, hiszen nem emlékeztem semmire. Hirtelen semmi nem jutott eszembe. Annyit tudtam, hogy mi a nevem: Sophia Marz. A fejemhez kaptam, s ahogy a homlokomhoz kaptam, éreztem valamit az ujjamon.
Lassan a visszahúztam a kezem: véres volt. Sziszegve könyököltem feljebb, hirtelen a fejembe hasított a fájdalom.
- Látom felkeltél... - morogta valaki a hátam mögül. Ereimben megfagyott a vér. Ismerős volt a hang, túlon túl ismerős. Mozdulni sem tudtam. Óvatosan visszacsúsztam a földre.
Ismét a homlokomhoz nyúltam:
- Mitől vérzik a fejem? - szólaltam meg rekedtesen.
- Nem tudom, az nem én voltam... - kaptam a választ, mire megpróbáltam felülni. - Gyere segítek! - lépett elém, s egyből arcára pillantottam. Hirtelen emlékek leptek el. Úgy terveztem kinyújtom a kezem, de félúton felremegett és leszorított szememhez kaptam.
- Ennyire jól nézek ki? - érdeklődött, miközben kivillantotta fehér fogát.
- Ki a frász vagy te? - morogtam, miközben lehajolt hozzám és elmosolyodott.
- Szinte már sértő, hogy nem emlékszel rám... édes - susogta, s egy gyors puszit nyomott ajkaimra. Gyorsan megtörölte a száját. A nagyon ismerős szőke fiú elégedett mosollyal nézte végig a mozdulatsort, majd megragadta mind a kettő könyököm és a talpamra állított. Azonban nem eresztett el. Óvatosan magához húzott, és kezét derekamra csúsztatta.
Óvatosan felpillantottam. Mint egy kiéhezett vadmacska nézett rám.
- Most már elengedhet... - motyogtam, s türelmetlenül pillantottam a fiúra. De továbbra sem eresztett. - Kérl...
- Nem emlékszel rám... - suttogta. - Majd én visszahozom az emlékeid - motyogta és lassan közelített ajkaim felé.
- Ne merészeld... - szóltam rá. Emlékfoszlányok villantak be. Mosolygós beszélgetések. Nevetés. Sírás. Az előttem álló fiú, ahogy közeledik felém, nem túl biztató tekintettel. Ellöktem magamtól és zavartan a fejemhez kaptam.
- Mi ez az egész? - kérdeztem kissé hisztérikusan.
- Nem emlékszel. Te szeretsz engem.
- Dehogy szeretlek! Láttam képeket, nem szeretlek, amint megszólaltál megijedtem. A testem eltaszít magamtól, hiába nem emlékszem semmire. S különben is, még a nevedre sem emlékszem! - csattantam fel.
Látszólag megrendült. Tekintete elkomorodott, s nem tudtam mit tegyek, valamiért kirázott a hideg.
- Félsz tőlem! - eszmélt fel, tekintete az enyémet kereste.
- Azt mondtad, hogy nem te miattad van ez - intettem a homlokom felé. - De hoztál ide... Miért? Mondd el miért hoztál ide! - követeltem idegesen. Nem kaptam választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése