storytime

Hi guys!

"Zavaros álomból ébredtem. Meredtem néztem a plafonomat, amiből alig láttam valamit, mivel még teljes sötétség uralkodott odakinn, így a szobámban is. Nem emlékeztem semmire sem. Az álmomból csak egyetlen egy dolog maradt meg: a kétségbeesettség és a frusztráltság. Érdekes. 
Aztán hirtelen valami megváltozott. Érzékeim kiélesedtek: meghallottam, ahogy az eső kopog az ablakon, ahogy a földszinten valami kattan. Aztán hatalmas mennydörgés rázta meg az eget. Azonban meg se rezzentem.
Lassan felálltam, közben elsétáltam a szekrényeim mellett, s halkan nyitottam ki az ajtómat. Könnyed léptekkel léptem a lépcsőhöz. Ismét egy halk zörej. Egyetlen egy ember tud rajtam kívül bejutni a házba, de ő jelenleg Párizs egyik hoteljében horkol, nem pedig a konyhámban zörög.
Leléptem az első lépcsőfokra, s az halkan reccsent egyet. Mély lélegzetet vettem és lelépdeltem az összesen. A konyha előtt megtorpantam, majd mély lélegzetet véve kinyitottam az ajtót. Semmi. Beléptem, s még mindig nem láttam semmit, ami rám nézve veszélyforrás lehetne. 
Sóhajtottam egyet, s megfordultam. Azonnal elsikoltottam magam, mikor egy fekete dzsekis alakkal találtam szembe magam.
- Elisabeth! Csak én vagyok! - Rántotta le kapucniját Jason. Felkattintotta a lámpát és egyből megpillantottam, szöszi fejét.
- Te jó ég... soha többet ne ijessz meg ennyire! - Borultam a nyakába, mire szoros öleléssel reagált. Tehát nem Párizsban durmol, hanem itt ijesztget engem. 
Kicsit elhúzódtam, s megcsókoltam. Két hete nem láttam már és borzasztóan hiányzott már. Jason egyáltalán nem lepődött meg, s készséggel csókolt vissza.
Mikor elváltak ajkaink elmosolyodtam és ismét nyakába borultam. Jason a levegőbe emelt én meg a lábammal kalimpáltam, majd letett.
- Hogy-hogy nem Párizsban vagy? - kérdeztem mosolyogva.
- Hiányoztál. Nagyon hiányoztál! - Mosolyodott el miközben levette felsőjét, mivel teljesen vizes volt.
- Te is nekem, majd belepusztultam."