Speedrun lakásvásárlás

 Hi guys!

Today we are going to talk about... Szóval ma arról fogok beszélni: hogyan kell lakást venni. Pontosítok, arról fogok beszélni, hogyan kell lakást vásárolni, a munkám szemszögéből nézve, a legrosszabb időszakban. Tovább pontosítok, hogyan kell kereken 3 hét alatt eljutni a megtekintéstől, az adásvételi szerződés aláírásáig. 

Szóval a helyzet az, hogy november elsején megtekintettem egy csodálatos kislakást. Ajánlatot tettem, amit másnap el is fogadtak. Még aznap aláírtunk egy vételi szándéknyilatkozatot, melyben egy bizonyos összeg fejében a hirdetés lekerült az internetes oldalakról - azaz nem hirdették tovább. Illetve biztosítottak, hogy per és tehermentes az ingatlan. Aztán megkezdődött az igazi, nagybetűs őrület. 

Hitelügyintézés, és ügyvéd keresés egyszerre. Közben meló. Találkozók szervezése, közben melók. Információ közvetítés a szüleim felé. Javítanom kell! Nem információ közvetítés, igazából élő, lélegző szócső a hitelügyintéző/ ügyvéd BÁRKI és a szüleim között, mert hogy nekik kérdéseik vannak, és kérdezzem meg. Na már most, ezzel bizonyos keretek között nincs baj. Viszont a szüleim elég sűrűn kicsúsznak a kulturált keretekből. Kapcsolattartás/ egyezkedés az eladóval. Őszinte leszek, nem tudom megmondani, hogy ezekből a felsoroltakból melyik volt a legmegterhelőbb.

A tuti recept az, hogy három héten keresztül mindent feláldozva - ide sorolandó az alvás, a barátaid, az emberi kapcsolataid és az idegrendszered is -, összeszorítod a fogad, és kibírod. Lehet küzben sírni, egészen nyugodtan. Sőt, inkább a közben sírást ajánlom, mintsem a későbbre hanyagolást. Elég kellemetlen az adásvételi megírása után, 3 metrómegállón keresztül pityeregni, majd otthon még szószerint zokogni a zuhanytálcán ülve, mint egy ovódás. Szóval ezt mindenképp tudom tanácsolni. 

Segít az is, hogyha van egy barátod, aki nemrégiben vásárolt házat - hitellel, mert ő valószínűleg átment már ezen a lelki agyrémen, és érteni fogja azt, amit te nem. És tanult már a hibákból, amit elkövetett: ergo, több eséllyel észre fog venni dolgokat, amiket te nem. 

Segít az is, ha van legalább egy valami - külső program, amiért jobb ha fizetsz, mert akkor valszeg nem mondod le, mert egy spúr köcsög vagy, ami kikapcsolja a testedet, és a fejedet. Az utóbbi fontosabb.

A pozitív oldala a dolognak, nem tökölődünk hetekig. Túl vagyunk a nehezén. Márciusban már cuccolhatok is. Boldog lakás- és hiteltulajdonos vagyok immáron. A melóban lévő feszültségek konkrétan semennyire sem basznak fel, mert pitiáner kis szar gondoknak tűnnek a magánéletedben folyó dolgok miatt. 

Tori&Shades

Brutál napok

 Hi guys!

Hogyan telnek egy kereskedelemben dolgozó élőlény napjai? (borzasztóan, if U ask me)

Nos, induljunk kellően távolról: október van ugyebár... ez azt jelenti, hogy a drágalátos, imádnivaló kollégák nem képesek a felnőtt, életrevaló agyukkal felfogni azt, hogy jön a hidegm és az ősz. Ami pedig mit jelent? Hogy nem lesz elég este tízkor a bőrdzseki, hogy esetleg nem egy szál pólóban kellene dolgozni jönni. Hogy talán fel kellene öltözniük a kurva életbe is. Na már ez nem sikerül. Ha ez nem sikerül, az csakis azért jelent problémát, és ezért szentelem neki már a sokadik sort, mert betegek lesznek. Tehát mást kell berángatni... guess what ki hajlandó elsősorban bejönni? A vezetők... -.- (Érezzük már, hogy miről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy nem vagyok egy kedves ember?)

Máma, vagyis most már pont nem.... szóval a lényeg, hogy október 21.-én kezdtem el írni ezt a bejegyzést, tehát nemsokára ünnepnap közeleg. Tehát a nép holnap nagyjából este 6 környékén rádöbben, hogy basszus megint eltelt egy év, megint nem lesz bóóót! Tehát megrohamoznak minket. 

A mai napomból 2 jótétemény esett ki. 2!! Halkan jelezném, hogy a mai nap nem volt kellemes. Egy kezdődő, már-már kibontakozóban lévő gerincsérvvel főleg nem. Mióta 27 vagyok, újabb fájó testrészt aktiváltam: mostanában a bal térdem nagyon rozogva. Ha ácsorogok egyhelyben fáj, ha leguggolok általában nagyon nehezen kelek fel. Szóval igazából le kellene engem most már selejtezni, ha igazán őszinte akarok lenni. Na mindegy.

Szóval mióta visszatértem a boltnyitásból elég szarul megy a sorom. Kellett nekem azt mondanom, hogy unom a fejemet, a megszokott mindennapokban. Nesze nekem, most már nem unatkozom. Konkrétan levegőt venni sincs rendesen időm... (ma ez a nyomorult le se ült szünetelni, hanem dolgozott, mint a güzü...)

Szóval megy a mélytorkos szopás. Egy bizonyos értelemben élvezem, mármint nagyon tetszik, hogy eltelnek a napok, és nem az van, hogy na keressünk valami szimpi melót magunknak. De attól még, most már kezd egy kicsit megtelni a hócipőm. 

Wellnessezni akarok, az a helyzi. Kellene 3 nap egymás után, hogy elmenjek nyarazni. Fu de adnám!

Tori

Hogy néz ki egy boltnyitás?

 Hi guys!

First thing, first: nagyobb betűméretet fogok használni, hát kifolyik a szemem, mire elolvasom a bejegyzéseket. #oldie

Lehetséges, hogy nem a legjobb ötlet, hazudni a címben, de a youtuberek nagyrészre is ezt csinálja, akkor én, mint "blogger" (még nem érdemeltem ki újra ezt a címet, tudom...) szintén megtehetem, nem?

Fun fact, kerestem a doksit, amiben a neveket vezettem, de nem találom. So sad :(

Szóval az elmúlt két hetem úgy nézett ki, hogy az első héten szabadságon voltam. Igyekeztem ezt a lehető legjobban eltitkolni, mert őszintén: csendre és nyugira volt szükségem. Természetesen nem teljesen sikerült ezt megvalósítani (nagyjából egyáltalán nem), de próbálkoztam. 

Az első hét tehát: találkoztam barátokkal, a szüleimmel, takarítottam, főztem. Elmentem megint nyújtani (bezony, ez a picsa spárgára gyúr). Nem fogok hazudni, volt némi alkoholizálás is a héten, de hát könyörgöm, egy részeg este még nem olyan nagy tragédia, nem?

A második héten mentem boltot újranyitni. Az alapszitu az volt, hogy egy kb., már félig-meddig berendezett (polcok teljesen, már csak a hűtőt kell teljesen kiépíteni) boltot 3 nap alatt patikára megcsinálni. Nehezítő körülmény: a kivitelezők még közel nem végeztek a bolttal. Nem fogok hazudni, nem egy nagy élmény úgy takarítani, hogy melletted még lépdelnek a létrával, közben fúrnak faragnak, és amúgy te polcot mosol. Vagyis, hogy mosnál, amíg nem lépdelnek rád a létrával.

A másik nem túl nagy élmény az, hogy a helyi vezetők (mármint, akik alapvetően abban a boltban dolgoznak) minden reggel kihagyták a reggeli kávéjukból a motivációs cseppeket. Nincs is nagyszerűebb élmény, mint a hétfői, azaz első napon, szembesülni azzal, hogy konkrétan idiótának nézted az egyik veterán, ezeregyévevezetővagyok vezetőt. (Rémlik ugye, hogy minden kiül az arcomra?) Egyébként, halkan megjegyezném (hello, Ego), hogy szerintem nem az én hibám, hogy én több energiát fektetek a boltjába, mint ő... meg hogy én arra használom a szemem, amire való: olvasásra, látásra, információ-szerzésre. (Na igen, Ego már csak ilyen). Szóval, hétfőn már szabadkozással zártam a napot a haveromnak, hogy ugyan ne haragudjon már nagyon, ha elkezdik baszogatni a kollégái a Hülye Vörös Ribi (na őt jegyezzük meg, fontos szereplője lesz a műsor folyamán) miatt, aki nem tud viselkedni. 

Kedden már officially én éreztem magamat az egyik legélesebb késnek (hello, Ego, most már kezd kellemetlen lenni), és azt hiszem ez az érzés pénteken tetőzött, amikor is a veteránezerévevezető vagyok a kezembe nyomta a hűtőrendelést. Nem gond, persze, csak nem az én boltom, hanem a tiéd. It is absolutely normal. I would do the same. Or not. ( Mostanában sajnos rengeteget olvasok angolul, sajnálom a sok angolért)

Nem akarok nagyon sokat nyafogni a boltnyitásról. Nem volt jól szervezett, sokszor mi ketten döntöttünk a haverral (ki kell találnom új neveket... -.-), ami csak azért nem volt a legideálisabb, mert 
a, nem vagyunk boltvezetők
b, ott volt a boltvezető, de nem tett semmit
c, első boltnyitásunk volt mindkettőnknek 
Hajlandó vagyok elismerni, hogy a saját rozoga boltocskám boltvezetője ezt ezerszer jobban megszervezte, levezényelte volna.

Önző, lelkileg sérült Én azt mondja, hogy nagyon kellett egy ilyen szar nyitás nekem. Az egómnak. Igen, annak az egónak, aki feljebb eléggé erősen kiütközött. Az otthoni boltomban (az eredeti munkahelyem) eléggé úgy érzem, hogy nem számít a véleményem, nem számít a szavam és inkább csak megtűr a főnök, mintsem kedveli engem és vagy a munkám. Szóval kellett egy kis pozitív visszajelzés arról, hogy amúgy amit csinálok, az nem olyan szedett-vedett. Halkan hozzátenném azért, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy tudom, hogy én magamat hergelemben, hogy a főnök nem kedvel, és hajlamos vagyok mindent úgy értelmezni, hogy ezt az elméletet alátámassza.

Shame on me, de rohadt jól esik, hogy a haver után én vagyok az első kb. akit megkérdeznem, hogy mit csináljanak. Hogy hallgatnak rám egy nap ismeretség után stb. Ítéljetek el! 

Szóval a nyitás jó volt. Nem túl húdehúha, de tetszett. Visszamenni az anya boltba már kevésbé. Ma volt az első napom, és elég hisztis is voltam előtte. De nagyon örültek nekem a kis kollégák. Ettől függetlenül, nem voltam túl lelkes a rendetlenség láttán, aki a rakiban fogadott. Attól sem lettel motiváltabb, hogy az első műszakom majdnem négyemberesre sikeredett. Mindegy. Ez a meló, ezt kell elvégezni.

Tori&Shades

Még nincs címe, de egyelőre ez a legönállóbb dolog, amit valaha írtam

 

Kék Skorpió meghalt! ez a hirdetőtábla villant fel mindenütt a városban, de én csak lépkedtem előre tovább. Sietve vágtam át a főváros tömött utcáin a lehető legkevésbé feltűnően. A csöpögő eső ebben segítségemre volt. Bár a Víz városban ez sokszor megesik. Még jobban az arcomba húztam a kapucnimat, hogy a vörös tincseimet mindenképp eltakarja. Most nem biztonságos a vörösöknek kint mászkálni.

Életemben nem jártam még az Azúrvárosban. Mindig is vágytam rá, kíváncsi voltam rá, azonban… most nem a legjobb ötlet…

Megjegyeztem a térképet kívülről, amikor tizenkét éves voltam, ezért tudtam, hogy már csak öt saroknyira vagyok a biztonsági háztól. Anyámék mindig nagy hangsúlyt fektettek a biztonságomra, főleg azután, hogy egyértelművé vált, hogy én vagyok a Vörös Oroszlán. Minden város, mindegyik biztonsági házát megjegyeztették velem.

Ezek a házak mind ugyanazzal a kulccsal nyithatóak és csak nekünk nyílik ki. Kipróbáltuk a Kos barátnőmmel, szegényke egy hétig kórházban feküdt az égési sérüléseivel, amit a kapu által kibocsátott hő okozott, na meg az áramütés sem esett jól neki.

Az ujjaim akaratlanul is meg-megmarkolták a zsebemben rejtőzködő kulcsot. A kulcsot, ami most az életemet jelentette, amint a zárba illesztem, a ház védelme alatt állok. Nem tudom, hogyan lehetséges ez, de ezt pletykálják, nekem pedig szükségem volt rá, hogy ez igaz legyen. Máskülönben meghalnék.

A Kék Skorpió meghalt, valaki megölte és a hiénák (azaz a sajtó) azt szivárogtatta ki, hogy bizony egy vörös tette, látták a haját, amikor távozott. Tehát most az összes hű Kék engem keres, hogy megbosszulja az egyik kiválasztott halálát rajtam. Holott én még csak a városban sem voltam, amikor megtörtént az eset.

Két utcányira voltam és reszketni kezdtem izgalmamban. A sarkon megpillantottam egy autó rosszul és nagyon halványan világító lámpáját, az autó oldalát pár sötét alak támasztotta, zsebre vágott kézzel beszélgettek, de egyáltalán nem tűntek jószándékúnak. A problémám csak az volt, hogy pont azon a sarkon állomásoztak, ahol az én biztonsági házam volt. Tehát arra számítottak, hogy majd ide menekülök és figyelték az utcát. Pedig direkt nem a legközelebbibe menekültem, remélve, hogy kijátszhatom őket. A kezemet kirángattam a zsebemből és nagy nehezen eleresztettem a kulcsot.

A cipőm halkan koppant, de még tovább puhítottam a lépteimet, hogy egybe tudjak olvadni az árnyakkal. Szándékosan a másik oldalon haladtam, hogy azt gondolják csak áthaladok. Láttam, hogy egy nagyobb árnyfoltnál át tudok kelni az úttesten, onnan csak pár méter választ el a háztól, ami úszott a lámpafényben. Gondolom erről a Víz gondoskodott, hogy legyen némi rálátása, hogy milyen kiválasztott vendégeskedik náluk. Zsebre vágtam a kezem, egy zsepibe csomagoltam a kulcsot és úgy tettem, mintha orrot fújtam volna.

Közben a szomszédos ablakokban kerestem meg-megcsillanó objektív, fegyvercső vagy bármi mást. Üresen álló fekete ablakokat és vacsorázó családokat láttam, de ettől nem lettem nyugodtabb, biztos jobban elbújtak, mint amire számítottam. Rákényszerítettem magamat a lassú járásra és az ujjaim között tarottam a kulcsot. Két méter. Készültem a támadásra. Egy méter. Feszült a kezemben a kulcs.

Bejutottam, olyan finoman csúsztattam be a kulcsot a zárba, hogy szinte hangja sem volt. Berohantam a házba, mert ugyan biztonságban voltam, de mégsem éreztem jól magamat, illetve egyáltalán nem akartam, hogy hiénák több képet készítsenek rólam. Feltéptem az ajtót, és srégen jobbról többen kíváncsi pillantást vetettek rám. Rémülten szemeztem a tizenéves korombeli fiatalokkal, majd egy biccentés után felrohantam a lépcsőn. Kékek és Barnák voltak.

A Vöröseknek elkülönített részéhez siettem, és amint megérintettem az ajtót, az feltárult és egy lány volt a szobában. Megdermedtem és farkasszemet néztem a lánnyal.
- Gyere be gyorsan, nem tudják, hogy itt vagyok! – szólalt meg végül reszkető hangon. – Nem érzem biztonságban magam mellettük, és hamarabb érkeztem, mint ők. – Gyorsan becsuktam az ajtót és a hátammal megtámasztottam azt. Mély levegőkkel nyugtattam magam: most már minden rendben.

Az ablakhoz léptem és behúztam minden rolót, jó alaposan és csak ezután téptem le az arcomról a sálat és a hajamról a kapucnit.
- Sötét van, csak a lámpa világított be… - kezdett el akadékoskodni. Felkattintottam a lámpát, hogy jobban megnézhessem őt magamnak.
- Nyilas vagy, igaz? – mosolyodtam el. Jól esett végre a fajtám közelébe húzódni.
- Köztudott, hogy a Nyilasoknál női Vörös van… nem volt nehéz dolgod – fintorgott.
- A nyíl alakú fülbevaló is sokat segít – vontam meg a vállamat, miközben levetettem a táskámat az egyik fotelba és bontani kezdtem a rengeteg ruhát, amit magamra aggattam, hogy elrejtsem magam.

- Azonban az is köztudott, hogy csak az Oroszlánok Vörösét nem ismerjük, az utolsó Vörös pedig férfi, tehát most kiderült…
- Tyűha! – feleltem bosszankodva. Akármennyire is egyértelmű volt, azért nem örültem, hogy a világon még egy ember tudomást szerez erről az információról.
- Sokan akarnak megtalálni téged… - duruzsolta tovább.
- Ahogy mindegyik másik kiválasztottat, drága Nyilas – forgattam a szemem, miközben ledobtam a kabátomat a cuccaim tetejére és a konyha felé indultam.
- Sose gondoltam volna, hogy pont itt és pont ilyen kényes időpontban találkozunk. – Elszólta magát a kis hülye. Kihúztam magam és visszafordultam felé, sokáig bámultam az arcát.

- Azon tűnődök, már mióta beléptem ebbe a szobába, hogy vajon a többiek miért nem tudják, hogy itt vagy – jelentettem ki lassan formálva a szavakat. – Talán azért, mert te értesültél a leghamarabb a gyilkosságról, te tudtad elsőként, hogy el kell rejtőznöd… - Nyilas hallgatott. – Mit szólna vajon a kisírt szemű Rák, aki odalent üldögél a többiekkel? Ráadásul a Kegyetlen Szűz társaságában! – sziszegtem. – Te ölted meg Skorpiót…
- Honnan kellene tudnom, hogy nem te voltál? – támadt vissza azonnal, mire felrántottam a pulcsim ujját felfedve az azonosító tetoválásomat.
- Skorpió aszcendens, nem ölhettem meg én! – feleltem hűvösen. – Miért kellett megölnöd őt?

- Te ezt nem értheted – jött a ködös válasz, ami még jobban feldühített.
- Akkor segíts megértenem, hogy mi értelme volt megölni az egyetlen embert, aki tudhat valamit a szüleim meggyilkolásáról! Mielőtt még a ház végez velem, amiért rád támadtam!
- Skorpió családja nem csak a te rokonaidat mészároltatta le – felelte végül szűkszavúan. – Nem minden csak rólad szól, Oroszlán.
- Ezért megölted őt… Nem azokon álltál bosszút, akik végezték a piszkos munkát, hanem azon, aki kiadta… Hát ez végtelenül bölcs döntés volt.

Nyilas felkelt és a táskájához lépett. Még a távolból is észrevettem pár oda nem illő vörös pöttyöt, amit valószínűleg Skorpió okozott neki. Egy barna vaskos aktát rángatott elő a táskájából és hangos csattanással a közöttünk álló üvegasztalra dobta azt. Meg se rezzentem, csak tovább bámultam őt.
- Mi ez? – kérdeztem a mappára se nézve.
- Minden, ami hozzánk, Vörösökhöz köthető Skorpió számára. Minden.
- Honnan veszed annyira biztosan?
- Onnan, hogy kurvára egy széfben őrizte – felelte dühösen. – Elég volt a vallatásomból, ha akarod átnézheted, de csak addig maradok, amíg ezek odalent kinyúlnak. Bár szerintem már tudják, hogy van itt egy Vörös…

- Lehet, hogy egy fehér is bújkál a házban…
- Legutolsó információm szerint, mindegyik Fehér a fővárosában tartózkodik, leginkább a palotában, mert féltik az életüket – jegyezte meg ellenségesen.
- Meglehet – szóltam közbe. Mérleget ma határozottan felismertem a városban, de nem akarom kiszivárogtatni az információt. A fehérek sosem ártottak nekem, ráadásul a szüleim pont Mérleggel akartak még anno házasságra léptetni. Akár még szövetségesnek is jól jöhet…
- Igazad lehet – vonta meg a vállát.

Csend ereszkedett ránk, mikor inkább áttértem a következő napirendi pontra: az evésre. Nyilas lekapcsolta a lámpát és visszahúzta a rolót, arra hivatkozva, hogy így nem annyira egyértelmű, hogy itt vagyunk. Így hát gyertyafénynél kellett fürdenem, előtte törülközővel betömtem az ajtó és a járólap közti apró rést, ahol fény szivároghatott volna ki. Közben pedig magamhoz vettem a dossziét és az én anyagomat kezdtem felkutatni. Ez volt a legfontosabb számomra.

Torian

So the thing is...

 Hi everyone, 

A helyzet az, hogy ez a blog hatalmas nosztalgiával töltött fel. Az életem hatalmas, több évet felölelő szelete van beleírva, ráadásul úgy, hogy bizonyos bejegyezéseket már csak én olvashatok. Csúnya, rossz, gonosz Tori. 

Őszinte leszek, elsőre kicsit kellemetlen volt visszaolvasni. Kínos egy tini voltam, basszameg. Az írásaim felszínesek, kompozíció nélküliek, de ez azért jó, mert látom, hogy mennyit fejlődtem. Na igen, az írás megmaradt. Sok minden változott bennem a hat év alatt - kuuurvasokidő -, de az írás az mindvégig megmaradt. 

Hogy mi van velem?

Nos, még mindig az Aldinál dolgozom. Feljebb másztam már a ranglétrán, most már nyomja némi felelősség a vállamat, vezető lett belőlem. Mások elmondása szerint nem is akármilyen. Ugyanabban a kis vacak boltocskában tolom, még mindig. Azt hiszem, nagyjából olyan vezető vált belőlem, amilyen szerettem volna lenni. Mindenféle egó nélkül, de van egy adag tekintélyem. Mindenféle egó nélkül ki merem jelenteni, hogy kedvelnek a kollégáim. Nem vagyok a legjobb, nem vagyok a legkedvesebb - óóó igen, az határozottan nem vagyok! -, de talán emberséges vagyok. 

Már nem lakom otthon, - nos, éppenséggel igen... még egy szakítás, majdnem 6 év után - de hogy, amúgy kirepültem a madárfészekből. Önálló, nagypofájú, határozott, törtető ribi lettem. Az arcom még mindig minden gondolatomat elárulja. A szám sokszor gyorsabban mozog, mint, ahogy azt kellene. Lobbanékony vagyok. Borzasztó humorom van, de én szeretem. Remekül beszélem a szarkazmust.

Nem tartom magamat egy kifejezetten kedves embernek, főleg nem akkor, ha épp most ismerkedsz meg velem. Mostanában eléggé megnőtt az igényem az egyenesbeszédre. Nem mondom, hogy mindig, de mostanában elég hamar megmondom a frankót mindenkinek, aki meg meri kérdezni. 

Én vagyok a munkahelyem eddig önjelölt pszichológusa. Meghallgatom a többieket, nem mindenkivel tudok egyaránt empatizálni, de meghallgatom őket, és segítek ahol lehet - már ha van időm. 

Az egyetem? Hát, már csak egy szakdolgozat van hátra. Meg egy államvizsga. Eskü, jövőre meglesz.

A szociális hálóm? Tele vagyok barátokkal. No offense, de tényleg. Nem hiszem, hogy sok ember elmondhatja magáról, hogy nem csak egy ember van az életében, akire tud támaszkodni. Innen is: szeretlek titeket, és tudom, hogy borzasztó barát vagyok. Mert, hogy mostanában az voltam. Az év első majdnem 5 hónapja egyetemmel, munkával, párkapcsolati problémákkal volt teletömve.

Borzasztó volt? Igen. 
Tanultam belőle? Hát, nem hiszem. 

Miről nem meséltem még?

Torian Shadow

Six years of silence

 Hi guys! Dear no one! 

6 éve nem írtam erre az oldalra. 6 éve hallgatásra kényszerítettem magamat, mert nemt tetszett, ami történik ezzel az oldallal. A kedvem exem, Az a bizonyos ex, akiről 6 évvel ezelőtt írtam, olyan "hint"-ként használta ezt oldalt, hogy éppenséggel tudja, mi folyik az én kis változékony agyamban. Nincsen ezzel baj, de akkor nagyon nem tetszett, amikor a szemembe mondta/ megírta.

Mivel tudom, hogy senki nem olvassa ezt most itt, ezért boldogan jelenthetem ki, hogy talán, lehetséges, hogy megint kezdem a blogolást. Magamnak csak, senki másnak. De igazából nincs kedvem magamról ömlengeni, feleslegesnek tartom, és egy minimális sebezhető érzést kelt bennem. Szóval az internet nem kap semmit, inkább írok. Mert azért, ha van valami, amit megtartottam a 6 évvel ezelőtti önmagamból, akkor az az írás.

-x-

- Miért vagy itt? - kérdeztem ingerültségtől reszkető hangon. Az ujjaim is remegtek a.... mitől is? Feszültség? Düh? Adrenalin? Aggodalom? Nem tudom, ezeknek a furcsa mixétől talán. Remegett az ujjam, talán egyenesen mondhatjuk azt is, hogy rángott. - Miért vagy itt? - visszhangoztam önmagamat ismét, miközben eltorzult arcommal felé fordultam. 
- Nyitva volt az ajtó... - Tett egy kétségbeesetten szánalmas próbálkozást arra, hogy elviccelje a kialakult komoly helyzetet, de ez nem az a pillanat volt, amikor hagytam.
- Csilingelt a kaputelefon, amikor beütötted a kódot odalent, még szép, hogy kinyitottam. Miért vagy itt?
- Azt mondtad nem telefon téma. Tessék, itt vagyok, mondhatod. 

- Ó! Szóval, mert azt mondtam... Azt is mondtam, hogy nem akarok beszélni veled, az a rész már nem ment át?! - csattantam fel hirtelen még saját magamat is meglepve. Szívem szerint az arcába másztam volna, hogy elmeneküljön, de meggondoltam magamat. Távol kellett maradnom tőle. - Menj haza. Menj innen... Minek jöttél ide egyáltalán?

Úgy állt az ajtókeretben, mint aki már maga sem tudja miért van itt. Tartása bizonytalanná vált, ami nekem jó hírt jelentett.
- Mi bajod van? Napok óta furán viselkedsz.
- Hogy nekem... Hogy nekem mi bajom? Normális vagy mondd csak? Beverted a fejedet még ennél is jobban? Délután négy óra van, és itt vagy a kibaszott lakásomon, mert azt mondtam neked telefonban, hogy nem akarok beszélni róla, nem telefontéma. Meséld el nekem kérlek, mit mondtál a feleségednek, hova mész?
- Nincs otthon, nem tudja - vágott közbe hirtelen, mintha ez bármit is javítana a helyzeten. A dühömön. A vészjóslóan közeledő végen. 
- Tényleg ennyire hülye vagy?

- Mondd el, mi a faszomon kattogsz, amiért három napja úgy viselkedsz, mint egy igazi hülye picsa.
- Miért vagy itt? Többször nem kérdezem meg! - ismételtem magamat.
- Mert fura vagy?
- És ezért autóba ültél? Miért vagy itt? Miért vagy itt igazából?
- Már elmondtam... - morogta egyre türelmetlenebbül.
- Óhó nem! Az egy faszság, emiatt te nem ülsz autóba, senki miatt, nem hogy miattam! - Komolyan mondom, szinte habzott a szám. - Miért vagy itt? Gyerünk! Mondd csak, tudod, mi egyenesen megmondjuk egymásnak...
- Miattad! - A válasza hosszú, kongó csendet hagyott maga után. 
- Tűnés... - feleltem végül csendesen, amikor összeszedtem magamat.

Igen, pontosan ez kellett az én lelkemnek. Az agyamnak. A szívemnek. Törj össze, rúgj belém. Könyörgöm, csak csinálj valamit, amiért haragudhatok rád. Amiért tarthatok tőled, és okom lesz távolságot tartani. Amiért kizárhatlak az életemből. Mert az annyivel könnyebb, mert azt ismerem. 
- Neith... 
- Feleséged van! - szakítottam félbe erőszakosan. - Kibaszottul feleséged van! Mit képzelsz magadról? Most épp egy kicsit rossz, egy kicsit lelkiztünk, és máris eldobnád őt?! - Legyél rám mérges, utálj meg, tudom, hogy tudsz dühös lenni. Üvölts. Engedd, hogy felmérgesítselek. Engedd, hogy még egy barátságot elbasszak az életemben! Engedd, hogy ismét elbasszam az életemet, hogy évekkel később is nyavajogjak róla. Gyerünk! 

Megütközött arccal meredt rám, mintha arcon csaptam vona. Metaforálisan tulajdonképpen meg is tettem. 
- Szereted őt! Őt szereted! Bajok vannak? IGEN! És te ahelyett, hogy megoldanád őket, elfutsz. Baszki, a kibaszott munkánk az, hogy konfliktusokat kezeljünk, és te az otthonit vagy képtelen megoldani?
- Hagyd abba... - mondta halkan. Ó, nem! 

- Nem akarom, hogy itt legyél. Ez itt kibaszottul nem oké. Mi barátok vagyunk, semmi több. - Tudom, hogy nem fogod kibírni a viselkedésemet. Bánts meg, hogy haragudhassak. Kérlek, csak így fogom kibírni ezt. Ismerem már ezt az meccset. Ezerszer lejátszottam már.

Barátok leszünk. Közelebb kerülünk, én borzasztó boldog vagyok, hogy végre nem csak csicsa-picsa barátaim vannak, és a másik túlgondolja. Túlérzi. Vagy a barátnő/feleség gondolja túl, vagy csak szimplán nem nézi jó szemmel. Én ezt megneszelem, eltávolodom, és elzárom a barátság csapot. Nem vagyunk barátok. Egyszerűbb, ha megharagszanak rám, sokkal könnyebb, ha valami olyan történik, ami miatt többet nem is akarnak keresni. 

Katasztrófális nap

Hi guys!

   Tudjátok, azt hiszem megéltem a valódi, igazi BORZASZTÓ, riogató hétfő este, amivel a kisgyerekeket ijesztgetik. Nos, mindezt megemelte egy 12 óra munka vasárnap, egy enyhén illuminált, avagy más szerek által befolyásolt ember és pár óra fenyegetőzés után ki is kellett hívni rájuk a rendőrséget. Szóval vasárnap megvolt az első rendőrségi kihallgatásom. Tehát, vasárnap 5:30-kor csörgött az ébresztőóra és nyolckor értem haza.
  Hétfőn hajnali 4:30-kor ébresztett a világ legrosszabb hangja és én nem tudtam az első csörgésre felkelni. Pedig azért nekem ez szokott menni. Mindegy, 5:09-re én kiértem a megállóba. Esett az eső, de nem volt olyan nagyon hideg. Találkoztam Noice-szal munkahelyem előtt és beszélgetni kezdtünk. Telt az idő... és nem jött senki más.
   Igazából 5:30-kor be kellene mennünk, szóval addig meg kellene érkeznie egy embernek, akinek kulcsai vannak az üzlethez. De ez nem történt meg. Szóval, nagyjából 5:20-tól egészen 6:05-ig kint ácsorogtunk a hidegben, esőben várva arra, hogy valaki jöjjön. Időközben kiderült, hogy elaludt a műszakvezető és a másik dolgozónk gyereke beteg. Ezért hát egész nap hárman voltunk az egész üzletben, holott négyen kellettünk volna. Szóval, a nap egészen konkrétan a nagybetűs SZOPÁS volt a nap. Nem tudtam behozni a lemaradást, amit az egy fő és a félórás nyitási csúszás okozott.
   Ezután hazamentem haldokolva, fáradtan és a szüleimmel s volt egy nagyobb összezörrenésem. Szóval, délután olyan négytől hajnalig indokolatlan időpontokban elkezdtem bőgni, mint valami szerencsétlen. Szóval... szerintem ez egy kisebb idegösszeroppanáson mentem keresztül, de hát mindegy.

Tori

Inni jó! CSAK NEM HA ÉN TESZEM AZT

Hi guys!

  Tudtátok, hogy elmenni a barátnőddel este kikapcsolni tök hasznos dolog szociális szempontból. Nagyon csodálatos, amikor végre leülsz a barátnőddel, csak vele és őszintén beszéltek egymással és közben isztok pár kört. CSODÁS!

Szóval kezdtünk a belváros csodás Kálvin-terén, aztán átmentünk a fél városon, hogy a Jászai Mari téren kitáncoljuk magunkat, aztán össze-vissza bolyongtunk a városban: Oktogon és Rákóczi-tér. Közben alkoholtól ittasan a lélek legmélyebb bugyrait ontottuk ki magunktól.
  Szóval remek este lett belőle, de tényleg. Főleg, hogy hajnali hétkor értem haza utána.
  Azonban, egyetlen egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni a nagy kapkodásban.

Egy álom kipiálva

Hi guys!

  A napokban valóra váltottam/váltották az egyik álmomat és most ezt szeretném megosztani veletek.

  A sztori talán még júliusban indult el, amikor is szokásos Torian spontánsággal a vállamra vettem a kis táskámat és becsoszogtam szépen egy Ofotért (ez itt a reklám és szponzoráció helye SE) üzletbe és letámadtam egy nénit az én szerencsétlen, rosszul kommunikáló szájammal, hogy avasson be a kontaklencséhez jutás kalandos rejtelmeibe. Sajnálatomra, sokkal hosszadalmasabbra sikeredett, mint én azt szerettem volna, ugyanis most októberben kaptam kézhez az kis drágáimat (akár szószerint is lehet venni, hiszen nem negyed dolláros dologról van szó).
  Aznap azon nyomban be is pattintottam a dolgokat a szemembe és hülyegyerek vigyorral az arcomon néztem az öt évvel fiatalabb verziómra: szemüveg nélkül simán letagadhatok annyit. Majd ki is kaptam őket azzal a bölcs meglátással, hogy " Na hát akkor holnap reggel (4:30) majd ebben megyek dolgozni"
  Életem legrosszabb meglátása. Nem, nem megyünk kontaklencsében dolgozni egyből, főleg nem nyolc órás műszakot! Nem! Kőkemény három óra után elfogott a szédülés és bekértem magamat kasszába, hogy ne az egyik soron omoljak össze. Majd behozattam a szemüvegemet és cseréltünk.
  Lényeg a lényeg, hogy a héten megint kontaklencséztem. ( A nővéremnek kellett beletennie, mert hosszú körmöm van: nem gondolkodom...) És megkaptam életem legelső, igazi NAPSZEMÜVEGÉT!
  Csodálatos, kis darab és imádok napszemüvegezni! ÉLJEN!

Torian

pt 2.

Hi guys!

  Nos, úgy volt, hogy lesz egy második része az előző bejegyzésnek, de azt bizonyos okok miatt, úgy érzem jobb, ha nem fejezem be. El szeretném engedni, ezt a dolgot. Fájdalmas, szép és tanulságos volt. Sok új tapasztalattal jöttem ki belőle, és ez a lényeg.
  Ami történt megtörtént, de most már másik életet élek és éljen! Ennek örülök, jól érzem magamat a bőrömben. Már csak a munkahelyi problémáimat kellene megoldanom, de hát az még ennél is egy szövevényesebb dolog... és hogy teljesen őszinte legyek: talán nem is akarok én minden csomó kibogozója lenni.
  Csak sodródni szeretnék. Ennyi.

Torian