Hi guys!
A napokban valóra váltottam/váltották az egyik álmomat és most ezt szeretném megosztani veletek.
A sztori talán még júliusban indult el, amikor is szokásos Torian spontánsággal a vállamra vettem a kis táskámat és becsoszogtam szépen egy Ofotért (ez itt a reklám és szponzoráció helye SE) üzletbe és letámadtam egy nénit az én szerencsétlen, rosszul kommunikáló szájammal, hogy avasson be a kontaklencséhez jutás kalandos rejtelmeibe. Sajnálatomra, sokkal hosszadalmasabbra sikeredett, mint én azt szerettem volna, ugyanis most októberben kaptam kézhez az kis drágáimat (akár szószerint is lehet venni, hiszen nem negyed dolláros dologról van szó).
Aznap azon nyomban be is pattintottam a dolgokat a szemembe és hülyegyerek vigyorral az arcomon néztem az öt évvel fiatalabb verziómra: szemüveg nélkül simán letagadhatok annyit. Majd ki is kaptam őket azzal a bölcs meglátással, hogy " Na hát akkor holnap reggel (4:30) majd ebben megyek dolgozni"
Életem legrosszabb meglátása. Nem, nem megyünk kontaklencsében dolgozni egyből, főleg nem nyolc órás műszakot! Nem! Kőkemény három óra után elfogott a szédülés és bekértem magamat kasszába, hogy ne az egyik soron omoljak össze. Majd behozattam a szemüvegemet és cseréltünk.
Lényeg a lényeg, hogy a héten megint kontaklencséztem. ( A nővéremnek kellett beletennie, mert hosszú körmöm van: nem gondolkodom...) És megkaptam életem legelső, igazi NAPSZEMÜVEGÉT!
Csodálatos, kis darab és imádok napszemüvegezni! ÉLJEN!
Torian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése