Voltam már abban a helyzetben, hogy háttérbe szorultam egy új, bimbózó párkapcsolat miatt, ami azt illeti nem is egyszer, és most talán megint ez történik velem. Talán ismételten volt annyi eszem, hogy megint rossz embert választottam ki magamnak, de hát ezen talán senki sem lepődik meg. Utálom megint átélni, főleg, hogy mostanában kimerült vagyok és szükségem lenne valakire Matten kívül. Az ő határai sem végesek, ZH hete van, sokat kell tanulnia, és nem várom el, hogy a nap 24 órájában velem foglalkozzon és a lelkemet ápolja.
Arról nem is beszélve, hogy jó volna ha magam is elboldogulnék. Nem mellesleg ennek is nemsokára vége, legalább is ha jól tudom. Most öt napig nem megyek dolgozni. Ebből három elmegy tanulással, utána aludni fogok. Aztán négy nap munka, majd egy teljes hét a szóbeli vizsgámra való felkészülésre.
Jó lesz, pihenni fogok és véget ér ez a szenvedés, mert már fáradt vagyok. Matt is tudja, és megszenvedi az én szenvedésemet. Nem sokat tehet a random kitöréseimmel, amikor a karjában fekve, csak úgy zokogni kezdek, mert elgondolkodom. Matt drágám egy igazi hős. Szeretem, mert kitart mellettem és csodásan egyensúlyoz közöttem és a saját dolgai között. Bárcsak én is képes lennék erre.
Na, de most nem egészen róla akartam áradozni. Imádom, szeretem és mindenben támogat engem. Viszont, akitől elvárnám, hogy támogasson, az most nem teszi. Vagy csak hergelem magam? Túl sokat várok el másoktól? Túl sokat kérnék egy baráttól? Önző vagyok, vagy most éppen jogos a kérdés/ elvárás? Nem tudom eldönteni... bár nem is annyira kell. Mindegy, mert hát az érzés, ugyanúgy megmarad. Az az érzés, amikor megint ugyanazt a visszajelzést kapod attól az embertől, akinek megint meg mertem nyílni, megint csak nem érek eleget, hogy foglalkozzon velem, amikor valami bajom van.
Eloise azt hiszi, hogy mérges vagyok rá. Pedig nem, egyáltalán nem vagyok mérges. Csalódott vagyok és értéktelennek érzem magam. Megint naiv voltam, és talán ez az egyik dolog, amit egyáltalán nem fogok kinőni, mert tudom, hogy megint sétálok bele a kelepcébe. Eloise "kierőszakolta" belőlem a problémámat, amit elhallgattam, mintsem a szemére vessem, hogy cseszettül szar érzés, hogy megint én jöttem ki szarul.
Szóval elmondtam neki, hogy mi a bajom. Nem tudom, hogy ez mennyiben könnyít rajtam. Mert ugye eddig sose mondtam el senkinek ha ilyen volt. Mégis hogy mondhatnám... Na mindegy, szaladjunk a magunk teremtett pokolba. Éljen!
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése