A tér

  Ahogy az utcán sétáltam szépnek, határozottnak éreztem magam. Azonban ebbe a nagyszerű érzésbe belerondított az arcomra kiülő szigor. Éreztem, hogy az egész környezetem felé szúrós, szigorú pillantást küldök. Pedig nem nekik szólt, egyáltalán nem nekik szólt.
  Átvágtam a kicsiny réten, majd helyet foglaltam egy fa tövébe kihelyezett ócska padon. Kissé rozoga volt, és össze-vissza volt firkálva. Azonban engem ez nem izgatott. Csak leültem a padra és a táskát magam mellé eresztettem. A telefonomat a kezembe vettem és azt kezdtem nyomkodni.
  Üres tekintettel néztem a posztom. Minek írtam? Eddig sose tettem meg. Most azonban úgy éreztem bárkit szívesen látnék, csak ne legyen a családom tagja. Megforgattam a szemem és kitöröltem az idióta "valaki jöjjön A térre" posztot.
  Végül a telefont a táskámba ejtettem és felnéztem az égre. A szél erősen tépte a fák lombjait, s attól tartottam, hogy talán ki is dönti majd, ha így folytatja. Végül tekintetemet elfordítottam a fákról és a hátam mögé pillantottam. Naivan azt vártam, hogy esetleg valaki megjelenik. De természetesen senki sem sétált az erre vezető kacskaringós ösvényen.
  Elkomorodva néztem le ujjaimra. A velem szemben terpeszkedő emeletes házak közül hangos nevetés ütötte meg a fülem. Valakik jönnek. Fáradtan sóhajtottam, majd felkaptam a táskám és elindultam az előbb szemlélt ösvényen.
  Mielőtt még teljesen eltűntem volna a térről megpillantottam a két ház között Aaron szőke fejét és felismertem jellegzetes testtartásáról... egy pillanatra megfagytam. Aaron sose járt még erre. Azonban hirtelen megjelent Lysa. A lány, aki mindig is nekem tett keresztbe.
  - Lysa. Dolgom van, kérlek. Nincs időm erre.
- Azt mondtad Itt van dolgod! Nincs itt senki - közölte a lány hangosan. Itt döntöttem úgy, hogy inkább lelépek.
  Végig siettem a kicsiny ösvényen. Közben megcsörrent a telefonom.
- Szia. Elindultam a tér felé. Elindulsz onnan felém. Középen találkozunk és utána meg sétálunk egy kicsit, rendben? - szólt bele Arya kedves, jókedvű hangján.
- Öhm. Persze... ugye nem a házak felöl jössz?
- De kettő perc és ott vagyok. Gyere arra, oké? - Csak bólintottam és letettem.
  Mély lélegzetet vettem és fintorogva, szemforgatva indultam vissza. Lesütöttem a szemem és bedugtam a fülembe a fülest. A fejemre rángattam a kapucnit és lehajtottam a fejem.
- Hella! - Azonnal meghallottam a nevem, amit kiléptem a fák közül. Szememet összeszorítva emeltem fel a fejem. Kirántottam a fülhallgatót és értetlen arcot próbáltam vágni.
- Ó, öm, Aaron? - zavart mosoly kúszott az arcomra, majd két puszival köszöntött.
- Kerestelek - suttogta, mielőtt elhúzódott.
- Á, szia Lysa! - néztem rá lenéző pillantással. A lány önelégülten elvigyorodott, majd intett.
- Hella... - szólt kimérten.
  - Örülök, hogy csak öt percet késtél... - szólt végül Aaron. A fiú felé fordultam, majd szégyenlősen elmosolyodtam.
- Bocsesz. Mehetünk? - kérdeztem. - Arya mindjárt itt van - mosolyogtam. A fiú bólintott, majd elköszönt Lysa-tól.
  - Menjünk - mondta nekem, majd elindultam. Lysa a másik irányba indult.
- Mit keresel itt? Honnan ismered ezt a helyet? - faggattam azonnal, mikor kellő távolságra jutottunk Lysa-tól. Aaron előszedte cigijét és megvonta vállát. Közben az utca végén megpillantottam Aryát.
- Sok mindent nem tudsz még - közölte, majd megvonta vállát.