Sth

"   Arra még emlékeztem, hogy egy pillanatra megtorpantam. S ez a pillanat elég volt, ahhoz, hogy sikeresen utolérjen valaki. Első ötletként Minho ért utol, hiszen ő a leggyorsabb. Azonban, mikor valahogy sikerült átlendítenem a hátamon a srácot rá kellett jönnöm, hogy Ben volt az. 

    Innen már nem volt kérdés. Mély levegőt vettem és berohantam az útvesztőbe. Hallottam, hogy rám ordítanak, hogy mégis mit képzelek magamról, azonban nem foglalkoztatott.

    Megbántottnak éreztem magam és kihasználtnak. Isaac visszaélt a bizalmammal... és jött June is. June, a lány, aki pont úgy néz ki, mint én és mégis olyan mint maga az ördög. Hallottam a nevemet. Aztán meghallottam Isaac-et. Minho már a nyomomban volt, tudtam, hiszen hallottam, ahogy rám ordít.

    El fognak kapni. Tudtam jól, de legalább megfuttatom őket. Fáradtan az ember nem szívesen vitatkozik.
- Na most megvagy! - hallottam a futót közvetlenül mögülem, s abban a pillanatban hátrarántott a pólómnál fogva. Az anyag reccsent és én hátrarándultam és hanyatt estem.  Fejemet pokolian erősen bevertem, szinte csillagokat láttam. 

- Ha ezt nem tudjuk eltusolni, én még a szuszt is kiverem belőle - sziszegte Isaacnek, aki lihegve ért be minket. 

- Csak vigyük vissza, mindjárt zárás van. 

    - Dögöljetek meg - dörmögtem, miközben felnyaláboltak. Szédültem, alig voltam magamnál.
- Így nem haladunk. Viszem a hátamon - mondta egyikük. Nem tudtam beazonosítani. Majd éreztem, hogy szinte nekiesek a hátának. 

- Lia, megfojtasz - mondta. Észre se vettem, hogy nyaka köré tekertem karom. - Úgy dörgölőzik, mint egy macska - szólalt meg ismét. 

- Tudom, mindig ezt csinálja - válaszolt a másik. Orromat hátába dörgöltem és nagyokat szuszogtam. Úgy szédültem, hogy attól tartottam, hogy leesek.

     Pár perc után vissza is értünk. Minho berohant velem Isaac házáig ott nagyvonalúan ledobott az ágyra. Majd megvárta, míg ismét csapódik az ajtó.
- Mi volt ez? - érdeklődtek szinte egyszerre.
- Fáj a fejem - hagytam figyelmen kívül az éles hangnemet.
- Azt nem csodálom... - morogta egyikük. Majd csattant az ajtó. Kinyitottam a szemem. Isaac teljes életnagyságban állt előttem. Lassan feljebb tornáztam magam, majd hátamat a támlának támasztottam. 

   - Mi volt ez?

- Felültem - közöltem. Isaac ideges volt. Karján az izom megfeszültek. Válla vonala dühöt sugallt, állkapcsa is megfeszült. Édesdeden elmosolyodtam volna legszívesebben.

- Miért futottál ki? Tudod, hogy tilos. 

- Embereket kihasználni is tilos... - vágtam rá. A fiú nagyot sóhajtott. Közben hallani lehetett, hogy a kapuk csukódni kezdtek.
- Mi a fenéről beszélsz? - mordult rám.
- Nem tudom... a tárgyak nem beszélnek Különben is csak egy tulajdon vagyok... honnan tudhatnék én bármit is, önálló gondolatom sem lehetne - forgattam a szemem, miközben maró gúnyt csempésztem szavaimba. 

   Isaac arca megrándult. Ujjai ökölbe rándultak.
- Tehát erre ment ki az egész - közölte, mire megvontam a vállam.
- Honnan tudhatnám. De nem mindegy? A tied vagyok, azt csinálsz velem, amit akarsz - vonogattam a vállam, miközben élesen néztem szemébe.

- Ha azt csinálhatnék veled, amit akarok, akkor nem ülnél ott olyan kényelmesen... - sziszegte összeszorított fogai között. "