Hmm...

Ott ültem, két idegen autójában. A város fényei tükröződtek a járművön. 

Gyorsan haladtunk el mellette, mintha hajszolnának minket. Isaac telefonját a kezemben szorongattam.
- Minden rendben? - fordult hátra Margot. 

  Megrezzentem, majd aprót bólintottam.
- Isaac már biztos keres. Szerencséd van, hogy felvettünk, lehet már vissza felé vinnének - mosolygott rám a nő. Abnormálisan fehér fogait rám villantotta, majd előre fordult. - Ne aggódj, vigyázunk rád! - mondta. Nem válaszoltam.    Csak jobban szorítottam a telefont. Ki volt kapcsolva. De akkor is. Ott volt és volt mibe kapaszkodnom. Tényleg kerestek. Tudtam, hiszen jártam abban a spéci szobában, amit eddig sikeresen rejtegettek előttem. 

  Meg kellett volna nyugodnom. Azonban belül valami motoszkált.

  Aztán hirtelen rezegni kezdett a telefon. Kitágult pupillákkal néztem le a készülékre. A két elől ülő nem hallotta meg. Lepillantottam: pár szó rajzolódott ki a fekete képernyőn. Veszélyben vagy. - N. A kezem remegni kezdett és végül csak lefordítottam a telefont. Hatalmasat nyeltem. Kezem egyre hevesebben remegett. 

  Lia. Megdermedtem. Kristálytisztán hallottam Minho hangját a fejemben. Lia tudjuk, hogy hallasz. Veszélyben vagy. Tényleg veszélyben vagy. Ezek az emberek meg akarnak ölni. Tudom, hogy nem hiszed el. De meg tudom mutatni neked. Csak el kell hinned. 

  Hatalmasat nyeltem.
  Kicsit fájni fog. - Jött hátulról Isaac hangja. Megijedtem tőle. Ha észreveszik, akkor valószínű, hogy megölnek... hamarabb mint tervezték.

  - Ezzel ugye tudod, hogy nem segítesz? - nézett fel Minho. A gép furcsán világította meg arcát.
- Csak csináld - legyintett a fiú, miközben egy almát dobált a kezében. Minho megvonta vállát.
- Lia, nemsokára...
- Megkapod a leírásukat, hogy ki kit ölt meg, meg ilyen apróságok - szólt közbe Newt megint. Minho neheztelve nézett rá. Newt csak megvonta a vállát. Minho a szemét forgatta. 

  - Srácok, mindenki kész van? - szólalt meg ismét Newt. Minho felsóhajtott. Mindenki morgott valamit, majd mély lélegzetet vett.

  Pár pillanattal később Lia szeme előtt kék betűkkel jelentek meg az adatok. Margot neve, kora és a bűnei. Gyerekgyilkosság, gyilkosság...
- Ma... Margot, hány éves vagy? - kérdeztem remegve. Az adatok szerint 29.

- 29 - mondta könnyeden. Lia kis híján eldobta a telefont.
Most már elhiszed, hogy nem vagy biztonságban. Remélem. Newt már úton van. Négy perc múlva odaér. Ki kell jutnod onnan. Csak így tudunk megmenteni. 

  A betűk eltűntek. Zavartan pislogtam párat, majd megráztam magam.
A lámpákat pirosra kapcsoljuk, azonban nem lesz könnyű dolgod.  Gyorsak erősek és nem először csinálnak ilyet. Ha most megállt a kocsi, akkor most ugorj ki. LIA!

  ÉS feltéptem az ajtót és kiugrottam. Keveset gurultam a földön, majd lihegve körülnéztem, mikor megálltam. Gyorsan feltápászkodtam, s magamhoz vettem a telefont, mert az elhagytam. Rohantam vissza felé. Minho hangja ismét csatlakozott hozzám.

  Jó, most menj visszafelé, amennyire csak lehet. Két percet kell kibírnod. Onnan már meg vagy mentve.

  Azonban Lia nem volt elég gyors. Épp egy háztömb szélén kapták el. Margot körmei mélyen bőrébe vájtak, s Mike felrángatta a földről. Kissé beljebb az utcán nekikenték a falnak.

  Mikor Newt rátalált már késő volt. A két idegen még ott volt. Úgy kellett őket elkergetni. Már csak 2 töltény maradt meg. A félig ájult lány felfektették a furgon hátsó ülésre, s Newt is hátra ült. Haragja hirtelen elszállt. Sajnálatot érzett és bűntudatot.

  Lia pár perc után mozdult csak meg. Apróra húzta össze magát. Vállai rázkódni kezdtek, majd hirtelen felült. Szeméből könnyek potyogtak.
- Kik voltak ezek? - kérdezte halkan, közben messze elhúzódott Newttól.
- Városaik.
- De azt mondtad, hogy kinn útvesztő van.
- Az is. Útvesztő, ami az évben nyolcszor úgy áll fel, hogy eljuthatunk a városba. De a város rosszabb, mint az útvesztő. Gyilkosok, szervkereskedők, tolvajok... amit csak el tudsz képzelni - vonta meg vállát. 

  Haragja megint megtalálta. A lány felhúzta lábait, majd homlokát térdein támasztotta meg. Remegett a lába, ujjai elfehéredtek.
-Jól vagy? - nézett hátra Alby.
- Te az utat figyeld, ha nm sietünk a két fal között maradunk estére - szólt rá élesen. 

  Este Lia még mindig remegett. Megint Isaac mellé került. Azonban a fiú nem nagyon beszélt vele. Sőt a kocsikázás óta talán, egy "oda" szóval illette. Reszketve bújt be a fiú mellé. Már-már automatikusan bújt volna a fiúhoz, amikor belehasított a felismerés. A fiú neki hátat fordítva feküdt, az ágy szélén. 

  Felállt. Ingerülten letörölte könnyeit és kiment a fürdőbe. Hangosan becsapta az ajtót, majd a csapon támaszkodott meg. Könnyek folytak le arcán. Percekig csak sápadt arcával szemezett, majd megmosta, kicsit megcsipkedte, hogy hátha jobb lesz tőle. Nem lett.

  Kicaplatott a fürdőből. Leült az ágyra, majd lassan elfeküdt és megpróbálta álomba sírni magát.

  - Ha így folytatod, akkor lassan elmehetsz...
- Isaac... - kezdett bele. Azonban a fiú már el is fordult. - Most ezt miért? - kérdezte teljesen kiakadva. Felült. - ha ennyire útban vagyok, akkor minek jöttél értem? Nem volt ám kötelező! - kiabálta idegesen. 

  Newt hatalmasat sóhajtott, majd Lia felé fordult és felült.
- De az volt... - közölte.
- Hagyd már ezt abba! - Azonban Newt nem tett semmit. Lia felpattant. Felpattant, majd kiviharzott a szobából.
- Hova mész? - kérdezte idegesen.

  Lia nem válaszolt, ledöcögött a lépcsőn. Mikor kinyitotta volna az ajtót, Newt már a lépcső tetején állt. Lassan lelépdelt a lépcsőkön, közben pólója alól elhalászott egy madzagot.
- Tippelj, mi van rajta? - lengette meg a kulcsot. - Kezdjük unni, az állandó rohangálásodat. Gyere vissza aludni - intett fejével. A lány megrázta a fejét. Neki dőlt az ajtónak.

  - Úgy sem tudnék aludni, nem mindegy neked.
- Mivel nekem kell rád vigyáznom... nos, nem. Lia, gyere - nyújtotta felé a kezét. Mosolyt erőltetett ajkaira. A lány bizonytalanul indult el. - Köszönöm - morogta az orra alatt.

  

  Isaac hatalmasat sóhajtott, majd megvárta míg lefekszik a lány.
- Sajnálom - suttogta.

- Mit?
- Azt, hogy teher vagyok. - A fiú a nő felé fordult. Ujját álla alá illesztette, s rákényszerítette, hogy szemébe nézzen. 

- Nem teher vagy. Egyszerűen csak mindent a saját bőrödön akarsz tapasztalni. Előbb-utóbb csak megunod. Csak kicsit idegesítő néha.

  Lia bólintott, majd elhúzódott a fiútól. Isaac, azonban lassan a derekára vezette kezét, s közelebb húzta magához. Lenézett a lányra, aki értetlenül nézett rá, majd feljebb küzdötte magát. Pár pillanatot várt, majd szinte egyszerre estek egymás ajkainak.

Sth

"   Arra még emlékeztem, hogy egy pillanatra megtorpantam. S ez a pillanat elég volt, ahhoz, hogy sikeresen utolérjen valaki. Első ötletként Minho ért utol, hiszen ő a leggyorsabb. Azonban, mikor valahogy sikerült átlendítenem a hátamon a srácot rá kellett jönnöm, hogy Ben volt az. 

    Innen már nem volt kérdés. Mély levegőt vettem és berohantam az útvesztőbe. Hallottam, hogy rám ordítanak, hogy mégis mit képzelek magamról, azonban nem foglalkoztatott.

    Megbántottnak éreztem magam és kihasználtnak. Isaac visszaélt a bizalmammal... és jött June is. June, a lány, aki pont úgy néz ki, mint én és mégis olyan mint maga az ördög. Hallottam a nevemet. Aztán meghallottam Isaac-et. Minho már a nyomomban volt, tudtam, hiszen hallottam, ahogy rám ordít.

    El fognak kapni. Tudtam jól, de legalább megfuttatom őket. Fáradtan az ember nem szívesen vitatkozik.
- Na most megvagy! - hallottam a futót közvetlenül mögülem, s abban a pillanatban hátrarántott a pólómnál fogva. Az anyag reccsent és én hátrarándultam és hanyatt estem.  Fejemet pokolian erősen bevertem, szinte csillagokat láttam. 

- Ha ezt nem tudjuk eltusolni, én még a szuszt is kiverem belőle - sziszegte Isaacnek, aki lihegve ért be minket. 

- Csak vigyük vissza, mindjárt zárás van. 

    - Dögöljetek meg - dörmögtem, miközben felnyaláboltak. Szédültem, alig voltam magamnál.
- Így nem haladunk. Viszem a hátamon - mondta egyikük. Nem tudtam beazonosítani. Majd éreztem, hogy szinte nekiesek a hátának. 

- Lia, megfojtasz - mondta. Észre se vettem, hogy nyaka köré tekertem karom. - Úgy dörgölőzik, mint egy macska - szólalt meg ismét. 

- Tudom, mindig ezt csinálja - válaszolt a másik. Orromat hátába dörgöltem és nagyokat szuszogtam. Úgy szédültem, hogy attól tartottam, hogy leesek.

     Pár perc után vissza is értünk. Minho berohant velem Isaac házáig ott nagyvonalúan ledobott az ágyra. Majd megvárta, míg ismét csapódik az ajtó.
- Mi volt ez? - érdeklődtek szinte egyszerre.
- Fáj a fejem - hagytam figyelmen kívül az éles hangnemet.
- Azt nem csodálom... - morogta egyikük. Majd csattant az ajtó. Kinyitottam a szemem. Isaac teljes életnagyságban állt előttem. Lassan feljebb tornáztam magam, majd hátamat a támlának támasztottam. 

   - Mi volt ez?

- Felültem - közöltem. Isaac ideges volt. Karján az izom megfeszültek. Válla vonala dühöt sugallt, állkapcsa is megfeszült. Édesdeden elmosolyodtam volna legszívesebben.

- Miért futottál ki? Tudod, hogy tilos. 

- Embereket kihasználni is tilos... - vágtam rá. A fiú nagyot sóhajtott. Közben hallani lehetett, hogy a kapuk csukódni kezdtek.
- Mi a fenéről beszélsz? - mordult rám.
- Nem tudom... a tárgyak nem beszélnek Különben is csak egy tulajdon vagyok... honnan tudhatnék én bármit is, önálló gondolatom sem lehetne - forgattam a szemem, miközben maró gúnyt csempésztem szavaimba. 

   Isaac arca megrándult. Ujjai ökölbe rándultak.
- Tehát erre ment ki az egész - közölte, mire megvontam a vállam.
- Honnan tudhatnám. De nem mindegy? A tied vagyok, azt csinálsz velem, amit akarsz - vonogattam a vállam, miközben élesen néztem szemébe.

- Ha azt csinálhatnék veled, amit akarok, akkor nem ülnél ott olyan kényelmesen... - sziszegte összeszorított fogai között. "

Írógépezet

Hi guys!

Csak egy megjegyzés: itt Isaac és Lia nem egyezik meg a blogban élőkkel.

A percek gyorsan teltek. Isaac nem jelent meg. Lia már a kezét tördelte.
- June! - ordította el magát dühében. A nő vigyorogva jelent meg. Lia fenyegetően lépett elé:
- Mit műveltél? Isaac eltűnt! - sziszegte dühösen. 

- Megnyertem. Enyém lett... - vigyorgott elégedetten. - Te pedig futhatsz be az útvesztőbe, mint Serena. Gyerünk, kedves iker - gúnyolódott, miközben Isaac ingének gombjával játszadozott.
- Miért van rajtad az inge? Miért CSAK az van rajtad? - akadt ki teljesen a lány. 

  - Megunt téged. Átváltott egy sokkal jobbra. Nem tudom feltűnt, de mostanában kissé gorombább volt veled... lehet megunta, hogy egy ilyen... Nos mindegy... - nézett végig rajta undorodva. Lia hatalmas pofont kevert le a lánynak, aki teljesen ugyanúgy nézett ki, mint ő. Kivéve azt az egy szépségpöttyöt.
- Takarodj innen! - sziszegte. June arcához kapott és hangosan felordított. Lia meglepődött. 

  Azonban a dolgok hamar tisztázódtak. Isaac szinte berontott a házba.
- Mi van? - kérdezte kissé ijedten. June lecsúszott a földre és zokogni kezdett.
- Megfenyegetett! - sírta. Lia keze ökölbe rándult és kiviharzott a házból. Erősen nekiment Isaac vállának és a kilátóig meg sem állt. 

  Alby mellett elmenve "kölcsönkérte" kését. Szegény fiú észre se vette, hogy kikapta a tokból. Felmászott a kilátóba, ahol tömérdeknyi kő volt felhalmozva.
- Ide ugyan nem jöttök fel - morogta, miközben ráült a csapóajtóra, hogy még nehezebb dolguk legyen a fiúknak. 

  Csak két órával később tűnt fel Alby-nek, hogy hiányzik a kése, ugyanis mindenkit ráállítottak.
- Alby! - ordított át az egész mezőn át Isaac.
- Mi van? - ordított vissza. Lia szeme felpattant és lassan felült. Kezdődik.
- Hol van Lia?
- Veled kéne lennie... - mondta. Lia kis híján elnevette magát. - Nagyszerű! Fiúk Liát is keressétek! - ordította el magát. Több rosszindulatú morgás volt a válasz. 

  - De hiszen ő fenn van a kilátóban... pár órája mászott - fecsegte Chuck, aki futás közben magyarázott. Lefékezett a kilátó előtt.
- Lia fenn vagy? - kiáltott fel a fiú. A lány válasza a gyönyörű középső ujja volt. - Fenn van - ordított a többi fiúnak. 

  Hamar mindenki odagyúlt. Aztán jött a mókás rész, amikor megpróbáltak feljutni.
- Lia, ha nem jössz le, felmegyünk érted! - fenyegette Alby.
- Ha megpróbáltok feljönni dobálni kezdek... - válaszolt. Nem hittek neki. Gally lendületesen indult meg a kilátó felé. Már repült is az első kő, amit hangos káromkodás követett. De persze a fiúk makacsak voltak, csak azért is próbálkoztak. Lia pedig jókedvűen dobálta a köveket, amíg el nem fogyott.

  - Lia... én vagyok Isaac. Felmegyek, oké? - Lia, kiegyenesedett, s már helyet is foglalt a csapóajtón. A fiú egyszer sem adta jelét annak, hogy ott lenne. Hogy fel akarna jutni.
- Maradj csak lenn... June-nal sokkal jobban ellennél - morogta orra alatt. Érezte, hogy Isaac nekifeszül az ajtónak.
- Lia! - szólt rá idegesen.