Sth

  Ma reggel a nap miatt keltem korán. Kissé morogva ültem fel, hiszen két hónapja először talán aludtam volna talán többet is, mint öt óra. 

  Igen, két hónapja. Két hónapja Jake úgy döntött, hogy megfogja minden cuccát és kisétál az életemből, mert neki Portugáliába kell mennie a családjával. Nem szólt előre, hogy felkészülhessek, nem mondott semmit. Csak egy pár mondatot hagyott maga után.

Portugáliába kell költöznöm. Sajnálom. 

Jake.

  A papír nem bírtam megfogni azóta. Mintha égetne, hacsak hozzáérek. A legrosszabb nem is a papír. Hanem az internet csodájának nevezett Facebook. Minden áldott délután látom, hogy fenn van. Nincs ennél rosszabb kínzás, mint ez. 

  Eleinte még beszélgettünk. Viszonylag sokat. Egyszer-kétszer még Skype-oltunk is. Aztán egyre kevesebbszer írt vissza, majd jöttek a tipikus egyszavas válaszok. Aztán jött a legrosszabb, amikor csak megnézi, de nem reagál. 

  Azt hittem, hogy anyukám halála után már nem lesz semmi a padlóra tud vinni, hiszen nincs annál rosszabb. 

  Olyan, mintha ez csak meggyengített volna, s most jön ez a hatalmas pofon, amit nekem kell átvészelnem. 

- Hedwig! - cibált vissza barátnőm hangja a valóságba.
- Mondd Lena! - néztem rá.

- Kérsz? - nyújtotta felém a dobozt, közben a sajátját gyújtott meg.

  Hálás pislantások között vettem ki egyet, s vártam, hogy odaadja a gyújtót.

- Tudod mi a rosszabb a vitákban? - kérdezte a lány, miközben kikerült pár embert. Megvontam a vállam: - Az, hogy SOHA nem lesz utána a régi - vágta rá keserű nevetéssel. 

  Lassan bólintottam, miközben a füstöt is kifújtam, s azt bámultam. Majd lassan Lenára emeltem a tekintetem:
- Arról nem is beszélve, hogy mennyit kivesz belőled. De nem baj. Két hónapja bírom... egyszer csak elmúlik...
- ... mondta a cigiző tizenhetes, mielőtt a busz elé lépett... - nevette el magát ismét a lány. Nevetve ráztam a fejem, majd egyszerre hagytuk abba a mosolygást:
- Jó is lenne... - mondtuk egyszerre.