5.fejezet

5. fejezet

Fairchild

A terem egy cseppet sem változott meg mióta láttam. Bár most jobban szemügyre vehettem. A falak eredetileg fehérek lehettek, de egy évtizedes takarítás ellenében most piszkos fehérek. Természetesen pókhálókkal tarkítva.

Egy mély meghajlás után alaposan végig mérhettem Erik apját. Vagy az enyémet? Erik beszélt hozzá, amire cseppet sem figyeltem. Gondolom ez Erik apjának is feltűnhetett, mivel hirtelen rám nézett és félbeszakította Eriket:
- Hogy hívnak? – A válasz reflexből jött.
- Elisabeth Ross.

- Hallottam a történetedet Elisabeth és tényleg nem tartozol a Ross családhoz. – A gyomrom görcsbe rándult. Erik a bátyám, de hát csókolóztunk. Te jó ég. Már közelebb voltam az ájuláshoz, mint bármikor máskor. Biztos látszott rajtam, mert az uralkodó folytatta: - De Morgensen sem. Egy másik család sarja vagy, akiről már nagyon-nagyon rég hallottam.

Egy rég elfeledett családé, akiknek ugyanúgy lenne joguk az uralkodáshoz, mint nekünk, de ők lemondtak erről. Mert drága édesanyád elrejtett így örökös híján mi kaptuk meg a jogot, hogy dönthessünk. Ha kíváncsi vagy a Fairchild család történetére, akkor Erik szívesen segít neked. De – Itt Erikre nézett -, csak egy részét. Üdvözöllek hát új otthonodban. Most mennyetek! Elisabeth biztos kíváncsi a múltjára.

- Már megyünk is, apám. – Hajoltunk meg mélyen.
- Köszönöm, mindent köszönök.
- Én tartozom köszönettel… mindig is kíváncsi voltam az elrabolt lányra. És arra, hogy mennyire erősíti majd a csapatot. Biztos nagyon ügyes kis tolvaj vagy. Az apád az volt. - mondta, majd mosolyogva intett.

Gépiesen meghajoltam, majd kisiettem a teremből. Faképnél hagytam Eriket, majd a szobájába sietek. Körbenézek, és mivel semmi cuccomat nem találom, keresek egy tollat és papírt. Rövid levelecskét írok Eriknek, majd lecsörtetek a lépcsőn. Besietek a konyhába, abban reménykedve, hogy Claryt ott találom. Ott volt. A konyhapulton ült és TV-t nézett.

- Gyere velem… kérlek. Clary rám pillantott, majd leugrott a pultról és bólintott.
- Mennyünk – mondta, majd gyors léptekkel elhagytuk a házat. – Had tippeljek, baj van… és tovább nem tudom. Mondd csak nyugodtan, bennem megbízhatsz.
- Elmegyek – Clary élesen rám nézett -, de veled tartom a kapcsolatot. Mivel te vagy az egyetlen barátom ebben a házban és kell, hogy valaki szemmel tartsa Eriket.
- Ácsi. Mi történt? Miért akarsz elmenni? Egyáltalán hova mész majd, hiszen vissza nem mehetsz – mondta elborzadva.

- Kibérlek egy lakást.
- És már meg van? Biztos vagy benne? Tudod, ott nem lesz senki. Egyedül leszel.
- Tudom, de így lesz a legjobb. Amint találok egy lakás megtalálom a címet. De egy szót se szólj Eriknek, mert eleve úgy terveztem, hogy nem szólok senkinek. De kérlek, ne hidd azt, hogy ki akarlak használni. Muszáj tudnom, hogy Erik mennyire tudja, hogy hol lehetek.

- Persze, nem gond. Szívesen segítek – mondta kedves mosollyal az arcán. – Csak annyit mondj meg, hogy miért? – kérdezte halkan. Zavartan megdörzsöltem a homlokomat.
- Az igazi nevem Elisabeth Fairchild, mint kiderült. Nem leszek tolvaj, mint a családom. Hátat fordítok a múltamnak, nem leszek rabló.

Clary ironikusan felnevetett:
- Pont, mint a nővérem. Tudod ő is ezt gondolta, ezért apám kitagadta a családból. Sosem láttam még. Bár pici koromban elvileg találkoztunk, de én nem emlékszem az arcára. Bár én sem rabolhattam, hiszen apám valamilyen ok miatt félt engem. Azt ajánlom, neked alaposan rejtőzz el. Eriknek több forrása van, mint a maffiának. Tűnj el. Szerezz egy másik telefont magadnak, amiről tudsz hívni. Ha egy kicsit is lankad a figyelmed, akkor Erik rád fog találni, és hidd el nem lesz hálás az árulásodért, mert számára ez az.

- Nem érdekel Erik – mondtam halkan. Befordultunk Hanah utcájába.
- Erik szerint valamerre erre lakik Hanah.
- Miért nem beszéltél vele, hiszen egyszer már járt a házban? – kérdeztem tűnődve.
- Erik bezárt a konyhába. Pedig nagyon szerettem volna legalább látni őt.

- Erre gyere – Irányítottam be Hanah háza felé. Clary összevont szemöldökkel nézett rám. Megnyomtam a csengőt, mire Hanah kisvártatva kinyitotta az ajtót.
- Szia… sztok – mondta meghökkenve. Megütközve nézett a mellettem álló Hanahra. – Clarissa… Clarissa. Te vagy az? – kérdezte dadogva, mire óvatosan bólintottam. – Te jó ég, tizenkét hosszú éve nem láttalak. – Azzal a nyakába vetette magát, mire Clary majdnem felborult.

- Mi történt? Miért vagytok itt mindketten? Lester tudja, hogy itt vagytok? Hallod, Clary apánk tudja, hogy itt vagy? És mi van Erikkel?  Gyertek be gyorsan. Gyertek csak, gyertek – mondta kedvesen, majd beléptünk és kulcsra zárt mögöttünk az ajtót.

Mindenről részletesen beszámoltam Hanahnak és Clarynak is. A családnevemtől kezdve az új lakásig.
- Ezer örömmel segítek neked lakást keresni.
- Én is, én is – mondta lelkesen Clary. Elnevettem magam, majd hirtelen csend töltötte be az üres teret. Az ablak felé nézek, mikor egy ember lépdel el az ablak előtt. Sápadt arcomat látva, mindenki az ablak felé nézett, de akkor már nem volt ott senki sem.

- Itt van Erik – suttogtam halkan, mire Clary óvatosan lefeküdt a földre. Mi pedig követtük a példáját. Az ablakhoz siettünk, majd Hanah némán az ablak felé mutatott. Némán utána kúszunk és elindulunk a garázshoz. Mikor elértük a garázst érdeklődve tekintettünk körbe.
- És most hová? – suttogtam halkan.

- A plázába, ott Erik tuti nem keresne – suttogta Clary.
- És mivel menjünk? – kérdeztem csüggedten.
- Kisurranunk oldalt – mondta Hanah. – Ott az ablak. – Miután mindenki egyetértően bólogatott halkan kinyitottuk az ablakot és kimásztunk, majd egy kémet megszégyenítő ügyességgel kikerültük Eriket és egészen a buszig rohantunk. Mikor felszálltunk a buszra megkönnyebbülten felsóhajtottunk.

A plázába érve elégedetten mosolyodtam el. Bementünk minden boltba és bolondoztunk. Ruhát próbálgattunk és cipőket is. De semmit nem vettünk. Majd miután betértünk a McDonald’s-ba és mindenkit meghívtam egy ebédre. Épp a harmadik emeleten sétálgattunk, mikor Hanah hirtelen megtorpant.

- Mi a baj? – kérdeztem aggodalmasan.
- Szerintem neked ez tökéletes! – suttogta boldogan, mire fancsali képet vágtam.
- Hanah már nem azért, de szerintem Elisabeth-nek nem kell egy darab papír fecni – mondta Clary értetlenül.

- Jaj, ne légy buta, olvasd már el. – Azzal letépte az oszlopról és Clary kezébe nyomta. Néhány másodpercnyi olvasás után felcsillant a szemem. Kiadó/eladó lakás viszonylag közel. Tökéletes forgalom, viszonylag csendes, a negyediken van. Nagy és az árat nem említi. Viszont van telefonszám.
- Szerintem most azonnal hívd fel! – mondta Clary, mire előkaptam a telefonom és tárcsáztam a számot.

- Halló? – vette fel egy csilingelő hangú lány.
- Ömm… szia, a lakáshirdetés miatt hívlak, ugye még eladó?
- Igen, igen. Persze, ha jó neked, akkor most azonnal megnézheted, de ha nem akkor megbeszélhetünk egy másik időpontot is.
- Tökéletes lenne. Hol tudnánk találkozni? – kérdeztem boldog mosollyal az arcomon.
- Gyere el a lakáshoz, mondom a címet, jó? – kérdezte, mire elkezdte diktálni. Majd miután lediktálta elbúcsúzott.

Fél óra múlva egy nagyobbacska emeletes ház előtt álltam meg.
- Tökéletes – suttogtam, mikor végigmértem az épületet. Gyorsan felcsengettem, mire a lány beengedett, felrohantam a negyedik emeletre.
- 109, 110, 111, 112… Ez az! – suttogtam halkan és bekopogtam. Azonnal kinyílt az ajtó.

Egy kedves mosolygós lány nyitott ajtót. Hosszú barna haja be volt fonva, nagy fekete keretes szemüvege volt és gyönyörű kék szeme.
- Szia, Elisabeth vagyok – nyújtottam a kezem, mire ő félrelökte és megölelt. Barátságos lány az biztos. Mikor elengedett rám villantott egy mosolyt:
- Óó, majdnem el is felejtettem. Margaret vagyok, de a barátaim Gretának hívnak.

- Rendben, szia, Greta – mosolyodtam el.
- Szóval ez lenne a lakás. Nincs vele semmi baj. Az ablakokat nem rég cseréltettem ki. Az ajtókat szintúgy. – Sorban nyitotta ki az ajtókat: - A fürdő, a kamra, a két tágas szoba, a gardrób. Legalább is én annak használtam. A szomszédokkal nincs semmi baj. Csendesek, akkor sem szólnak, ha éjjel tizenegykor még ordíttatod a zenét – mosolyodott el kedvesen. – Ha félsz a pókoktól vagy a patkányoktól, akkor jó helyen vagy ide nem jönnek. Ne aggódj. Van kérdésed?

- Mennyi lenne? – kérdeztem mosolyogva.
- Hát – húzta el a száját -, a legtöbben az ár miatt nem veszik meg… ha csak bérled…
- Csak mond, az árat megveszem – mondtam bátorítóan. Greta elnevette magát, majd ismét komorra fordult az arca. Majd kimondta az árat.
- Legyen - vágtam rá egyből.

Két hónap telt el a költözésem óta. Anyuékkal azóta rendszeresen találkoztam, mivel szent a béke. Bár anya eleinte ragaszkodott, hogy költözzek vissza a kastélyba, de elég hamar belátták, hogy nincs sok esély erre.

Két hónap alatt sikeresen találtam magamnak munkát, mivel már betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. Egy messzi eldugott, de nagyon kellemes hangulatú étteremben dolgoztam, mint pincér. Szerettem ott dolgozni. Az összes kollégám szuper kedves. Bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy azért, mert tudják, hogy kivagyok vagy csak nagyon szimpatikus vagyok nekik.

És… a lehető legkínosabb téma. Két hónap alatt rendszeresen találkoztam mind Hanahval mind Claryvel. Az utóbbival, sokkal nehezebb volt, mivel Erik folyton a nyakában lihegett. Tudni akarta, hogy hol vagyok.

Épp a laptopom előtt ültem ölemben Tamával – a macskámmal – és a nagyvilág híreit böngésztem. Közben megszólalt a telefonom is. Clary volt az, felismertem a zenét.
- Mesélj – mondtam.
- Baj van. Most tényleg baj van.
- Mi történt? – kérdeztem rémülten.

- Erik megszerezte a számodat, le tud nyomozni. Kapcsold ki a telefonodat most azonnal. Szerezz egy újat, utána hívj csak! – Ezzel lecsapta a telefont. Én pedig engedelmesen kikapcsoltam a mobilt.