Ölájsz!

3. fejezet

  Hirtelen felkiáltott:

- Ott az egyik! – mutat máshova, mint ahol Miku van. Mindenki futásnak ered abba az irányba ahova előbb mutattak. Valami meg is mozdul és Miku felé közeledik. Miku megpillant egy lányt: ugyanolyan hosszú a haja, csak neki fekete. Körmei feketék és nem lakk miatt. A ruhái is feketék: egy rövidnadrág és egy egyszerű poló. Viszont a szeme, az más volt: egyik fekete, a másik pedig kék.

  A főhősnőnk megragadja a menekülő lány karját és lerántja a földre.

- Mi a…??

- Védj meg! – kiálltja Miku, növényzet rögtön reagál a kérésre. Mindkét lányt befedte, eltakarta, megvédte. – Most maradj csöndben! – suttogja az egyre közeledő lépések hallatára.

  Mikor minden ember elmegy melletük vártak még vagy 20 percet. Lassan előbújtak. Néma csendben állnak fel.

- Ren, nincs itt senki! – hallatszik a távolból.

- Mennyünk tovább, erre láttam futni! – válaszol a fiú.

  A két lány néma csendben állt. Miku némán elindult a kivágott fa felé. Szomorúan simította végig az öreg kérget. Keze alatt a fa zölden felvillant.

- Sokan éltek ebben a fában. – suttogja magának. Zörejt hall maga mögött, hátra pillant a válla felett. A fekete lány mászik fel az egyik gépre. Morgott valamit, majd felvillant a keze sötétszürkén. A gép műszerfalából dőlni kezd a füst, teljesen zárlatos lett.

  Miku is rongálni kezd, kilyukasztja a kerekeket. Néhányat teljesen összezúzott néhány fa, Miku kérésére. Csak akkor döbbent rá, hogy a lány egy Ölájsz.

- Kössz, hogy megmentettél. – fordul hozzá a lány.

- Nincs mit, de kérdezhetek valamit? – kérdezi barátságosan. A másik bólint. – Te ugyebár egy Ölájsz vagy. – ismét bólint. – De csak négy elem van, te pedig egyik sem vagy. Akkor te mégis milyen Ölájsz vagy?

- Hmm, hát nem is tudom… talán mondhatnám elektronikai. De nem vagyok teljesen biztos benne. De ha már itt tartunk. Neved… természet lánya? – válaszol a lány.

- Miku. Te? Gyere, menjünk el a többi Ölájszhoz.

- Black Rock Shooter. Hn, nem kell, hagyd, nekem van házam. Gazdag vagyok. – mosolyodik el. – Gyere és hozd a többieket is, itt nem biztonságos. – mondja, Miku bólint és elindul a visszafelé vezető úton.

- Hogy-hogy itt vagytok, menekültök? – kérdezi Black.

- Nem tudom tudod-e, de már csak öten, vagyis hatan maradtunk meg. Egyikünket bántották, de különben jól vagyunk. – mondja Miku érzelemmentes hangon, a másik megtorpan.

- Mi? Az nem lehet, hogy mind meghalt. Hiszen egy éve voltam Európában, egy csomóan voltak. – kiált fel keserűen.

- Egy éve még nem vadásztak ránk. Hol voltál, hogy nem tudsz erről? – Gyere, ne állj meg, már mindjárt ott vagyunk. – mondja Miku. Néma csendben mennek tovább.

  Mikor beértek a barlangba, mindenki felváltva nézte Blacket és Mikut.

- Ő kicsoda? – töri meg a már-már kínos csendet.

- Egy Ölájsz, egy ÚJ Ölájsz. Hmmm… elektronikai szülött.

- Sziasztok, Black Rock Shooter vagyok, de hívjatok csak Black-nek. – intett zavartan, majd elmosolyodott.

- Hali! – törte meg a csendet Rin. Black tétlenül leült egy sziklára, és könyökét a térdére helyezve támasztotta meg az állát. Közben érdeklődve figyelte a többieket. Kínos csend ereszkedik a kis társaságra, amit az új lány tör meg.

- Figyeljetek, itt nem vagyunk biztonságban. Nekem viszont van egy házam, a városban. Gyertek velem. Ott biztos nem találnak ránk. De akkor még ma el kell indulnunk. – mondja magabiztosan, mire feláll. – Na, akkor velem jöttök? – kérdezi.

   Miku bólint a többiek felé, ezzel jelezve, hogy bízhatnak benne. A többi némi habozás után bólintanak.

- Rendben, akkor gyertek. – mondja és elindul a kijárat felé. Óvatosan körbenéz. Senki. A többi felé int, hogy jöhetnek. Némán lépkednek az erdőben.

- Állj, valaki… nem valakik jönnek, futás! – szólal meg Rin. Black némi habozás után rohanni kezd. Mindenki utána, hirtelen lövés hangja szeli át a levegőt. – TOVÁBB! – kiabálja Rin rémülten. Black tovább rohan, egyre több lövés dördül el. Mögöttük egy autó jön. Kétségbe esetten rohannak.  Mire az erdő szélére érnek egy lövést sem lehet hallani.

  Átrohannak az úttesten, Black hirtelen fordul. Egy zsákutcába jutnak.

- Átvertél! – kiált a lányra Kaito.

- Nem, dehogy! Miku – fordul a lány felé. – emelj egy nagy tényleg nagy falat. Miku hátrafordul és mindenki magam mögé enged.  Gyorsan elmond néhány érthetetlen szót. Még látják az, hogy az autó megáll és Ren pedig kiszáll belőle. Ekkor a föld megreped és egy halatlan fa fal emelkedik ki a repedés mentén. Van vagy 6 méter magas. Közben Black a sikátor végébe fut, egy csatorna fedőhöz.

- Ide, ugorj rá! – utasítja Lent. A fiú engedelmesen ráugrik a hatalmas fedőre és el is tűnik. A fedő pörög, néhány másodpercig majd megáll. Ezek után Rin se Kaito is leugrik. – Miku, gyere már! – kiált oda a lányhoz.

- Nem, én vagyok az utolsó. – kiált vissza. Könnyedén bele üt a falba, de mintha csak gumiból lenne a fal. A túl oldalon eltalál egy embert. Black leugrik. Majd utána Miku is.

   A csatornában lassan haladnak. Black kezében egy térkép, úgy navigál.

- Ssss… - szólal meg Meiko. Egy percre mindenki ledermed. – Nem követnek. De, hogy találtak ránk?

- Az most mindegy, először jussunk el Black házához. – szólal meg Kaito.

- Igaz, mennyünk tovább. – mondja Len. Némán mennek tovább. 20-25 perc gyaloglás után Black megáll egy fedő alatt. Óvatosan felemeli. Sikátor és üres.

- Ez jó lesz. – suttogja. Black felmászik, és segít kiemelni Lent és Rint, majd kimásznak a többiek. Óvatosan közlekednek. Hamar odaérnek egy hatalmas házhoz. Black előhalássza a kulcsát és kinyitja a kaput.

   Beüti a riasztó jelszavát, majd beengedi a házba. Rögtön be is csukja, kulcsra zárva az ajtót. – Cipőt le, kérlek. – mondja. – Üdv a házamban. – tárja szét a karját Black mosolyogva.

16.fejezet

16. fejezet

   - Már megint túlságosan messzire mész.

- Ja, persze megint én vagyok a hibás. – motyogja.

- Nem te vagy, csak nem tudod féken tartani az érzelmeidet.

- Oh, hát persze, te ehhez biztos jobban értesz. Biztos tudod, hogy mennyi mindent tarthatok vissza.  – gúnyolódik. – Nem azért, mert így tartja kedvem, hanem azért mert, muszáj, mert ha egyszer is gyengének mutatom magam, akkor kész vége… nekem annyi. De erről te semmit sem tudsz, mert még vissza se kell tartanod magad, kimutatod azt, amit gondolsz, ami a következő: harag undor, bunkóság. –sorolja dühösen Sakura. – Észre se veszed magad, amikor megbántasz valakit, vagy a lelkébe gázolsz.

    Sasuke dühösen végig méri a lányt, természetesen észreveszi a kezén feltépett sebet.

- Persze, hidd csak azt, hogy te vagy a szenvedő alany, de nem, nem te vagy az. Én is sok dolgot visszatartok… el se hinnéd, hogy mennyi mindent.

- Jaaaj, vajon a híres Sasuke Uchiha mi mindent tart vissza. Majd kicsit megsajnállak. – kiabálja Sakura, majd dühösen fújtat egyet.

- Netán, azt az ici pici dolgot, hogy a szüleimet a szemem előtt végezték ki, nyilvánosan. – ordibálja dühösen a lány arcába. Sakura visszahőköl. Dermedten végig néz a fiún, majd idegesen beletúr a hajába.

- Bocs, nem tudtam.

- Már mindegy, nem gondolod? – ül le az ágyra.

- De-de, hogyan… tudod, mit hagyjuk. – rázza meg a fejét Sakura. Némán ülnek egymás mellett. Mindkettő a gondolataikban merülve hallgatnak. Óráknak tűnő percek telnek el. Sakura mozdul meg először. Megpróbálja felkapcsolni a lámpát, de nem történik semmi sem. Kinyitja az ajtót, teljes sötétség.

  Sakura becsapja az ajtót. A fürdőből előkeres néhány gyertyát és egy doboz gyufát. Egyesével elhelyezi őket és meg is gyújtja. Hosszasan bambul ki a fejéből.

  Hirtelen kopogás töri meg a csendet.  Sakura előbb Sasukera, majd az ajtóra pillant. A lány meg se moccan. Egy papírt betolnak az ajtó alatt. Sakura felveszi a papírt a földről és magában olvasni kezdi.

  „Kedves Sakura!

   Szeretettel meghívunk, a szilveszteri ünnepélyre melyen minden diák részt vehet, aki ne megy haza. Szeretettel várunk holnap a közösségi helységben.

                                  Az iskola diákjai!”

 - Mit ír?

- Majd meglátod. – közli kifejezéstelen hangon. – Te… Sasuke…akkor most mi legyen?

- Hogy érted?

- Maradunk ellenségek, vagy nem? Átállsz hozzánk, vagy nem? – nyel egyet – vagy eltűnsz innen?

- Nem tudom.

- Kössz. – motyogja Sakura. Hirtelen megcsörren a telefon, Sasuke gyorsan felveszi.

- Mond. – szól bele, nem a legkedvesebb hangnemben. – Nem, még nem. Lehet nem is fogom. – válaszol gúnytól csöpögően, majd a telefon másik végén, reakcióján nevet egy sort. Majd összecsukja a telefonját. 

  Sakura ránéz az órára. 18:37, tehetetlenül ül le. Majd ismét feláll, elfújja a gyertyákat. Megissza a maradék narancslevet és közben rájön, hogy az emberi zavarótényező/aki félig foglalja az ágyat/ halkan horkol. Sakura letérdel az ágyra és kihalássza a fiú zsebéből a kulcsot. Szerez magának egy törülközőt és settenkedve átmegy a fiú szobájába. Bezárja maga mögött az ajtót és az asztalra dobja a kulcsot. Bemegy a fürdőbe és gyorsan lezuhanyozik. Majd magára csavarja a törülközőjét és fájdalmasan felszisszen:

- A francba, nincs tiszta ruhám! – toppant egyet. Némi gondolkodás után kinyitja a fiú szekrényét és keres egy nagyobb pólót. Gyorsan belebújik a felsőbe és gyorsan átsettenkedik a saját szobájába. Keres egy rövidnacit és már távozik is. A folyosó közepén hirtelen megtorpan. – Visszajött az áram! – csap a homlokára. Bemegy az ellensége szobájába és lehuppan az ágyra. Az ágy pihe-puha, kellemesen rugózik egy kicsit. Sakura bekapcsolja a tv-t, éppen kezdődik egy film. Sakura egy halk pukkanással eltűnik, és a konyhában tűnik fel. Csinál magának egy tálnyi popcornt, majd még egy pukkanással eltűnik.

  A film végén Sakura kikapcsolja a TV-t és kényelmesen elhelyezkedik az ágyában. Lehunyja a szemeit és hamar álomba szenderül.

  Legközelebb az hajnali kettő körül ébred fel. Zihálva ül fel az ágyban. Körbenéz, nem lát meg senkit sem. Lassan fekszik vissza. De ezek után az álma nem volt nyugodt, az éjszaka folyamán egyre többször ébred fel.

  Sokadszorra ébred fel, mikor rájön, hogy egy faág veri az ablakot. Kint csúnya hóvihar dúl. Komótosan felkel és gyorsan kimegy a dermesztő hidegbe. Letöri a faágat, és gyorsan visszavonul a meleg szobába. Dideregve bebújik a takaró alá és próbál elaludni. De ezúttal nem sikerül neki. Rápillant az éjjeli szekrényen lévő digitális órára. 05:30, hosszan gondolkodik, közben feláll és felkapja a tegnapi törülközőjét. Beáll a zuhanyzó alá, így tud a legjobban gondolkodni.

  Halk ajtózörgés zökkenti ki. Riadtan néz az ajtó felé. Lassan nyílik az ajtó, az ajtóban megpillant egy fekete foltot az üvegajtón keresztül. Bejön, körbenéz, valamit csinál a csapnál, majd távozik. Sakura gyorsan zárja el a vizet és csavarja magára a törülközőt. Megtörülközik felveszi Sasuke pólóját és kimegy. Meglepetten találkozik szembe Sasuke Uchihaval. Mellkasuk összeér, némán néznek egymás szemébe. Sasuke közelebb hajol, de Sakura kilép oldalra. Kíváncsi tekintettel méri végig a lányt: feje előre csuklik, szemeit takarja a haja. Kezével a falban kapaszkodik. Hátát a falnak vetve, lábai remegnek. Sasuke felé lép, ismét ugyanaz a helyzet. Csak most nincs menekvés, egyik oldalon a növény, a másikon Sasuke karja. Mereven néz a semmibe. Ügyelve arra, hogy ne nézzen az Uchiha szemébe. Végül talál egy biztonságos pontot a falon, azt nézi távolba révedő tekintettel.

  Sasuke a dühét legyőzve hajol a lányhoz. Súg egy-két szót neki, majd ismét megpróbál a szemébe nézni. Talán abból ki tud olvasni valamit. Ingerülten fújtat egyet majd leereszti a kezét. Sakura nem mozdul. Előre csuklik a feje és ennyi. Sasuke otthagyja a magába roskadt lányt.

  Sakura hosszú percekig dermedten néz… néz és néz. Majd lassan leereszkedik a fal mentén és felhúzza a lábait. Így gondolkodik.

- Nem dönti le teljesen a falam – suttogja.

     Visszamegy a szobájába. Felkap néhány ruhát és bevonul a fürdőbe, gyorsan belebújik a nadrágjába és a pulcsiba és felvesz egy csizmát és egy táskát. Magához veszi a pénztárcáját, a mobilját. Kinéz az ablakon, még sötét van, rápillant a karórájára 6:32. Felveszi a kabátját és kimegy a szobájából. Némán halad végig a folyosón. Majd kimegy a szabadba.