Ölájsz!! (Bocsi a késésért, csak nem volt időm)

Ölájsz

1.fejezet
Elraboltak, de megszöktem

Réges-rég, amikor még az ember javarésze nem volt természetpusztító, akkor az Ölájsz nevezetű faj tartotta fenn a természeti békét. Kedves teremtések voltak. Senkit nem bántottak soha! Persze, tartották a távolságot, de volt, akit egész közel engedtek magukhoz.
4 faj volt. Közülük egy, aki a szél nyelvén értett, aki a tűzzel táncolt, s mégsem esett baja, egy, aki a természettel értett egy nyelvet, és egy, aki vízzel cseveghetett.
De egy gonosz ember elkezdte őket irtani, hogy minél magasabb rangú legyen. Így egyre kevesebb és kevesebb Őlájsz maradt. Végül 5 élte túl az éveken át tomboló mészárlást. Len és Rin (ikertestvérek) a szél gyermekei. Kaito a víz neveltje. Meiko a tűz leánya. És Miku a természet szülöttje.
De egy kárhozatott napon a természetnek parancsolóját elfogták és vele együtt a többit is. Egy gonosz és önfejű ember, aki csak ura parancsát követte. Szegény lány nem tehetett semmit az altató lövedék hatása ellen. Lassan elaludt. Néhány perc múlva előbukkant néhány ember, felkapták a lányt és ketrecbe helyezték. Majd felpakolták a furgonra s elindultak.
A földön feküdt, amikor felébredt. Zöldes árnyalatú haja körül ölelte, mintha megvédené a lányt a kinti ártalmaktól. Lassan nyitotta ki a szemét, bántotta az erős fény. Felült, körülnézett, kiutat keresett, sikertelenül.
- Sokáig tartott, míg felkeltél. – szólal meg a rádió. Miku hirtelen összerezzen, majd felkapja fejét. Hosszan mered az ajtó irányába. Többször megpróbál felállni, de nem sikerül, az altatóhoz pluszba beadott bénító még nem vesztette el a hatását.
- Még 7 perc – gondolja Miku – 7 perc és vége a hülye bénítójuknak, már csak ki kell jutnom innen. – gondolkodik tovább, majd tekintetét az üvegre emeli, nem lát semmit, viszont tudja, hogy ott vannak az emberek.
- Hogy hívnak? – faggatózik, a férfi.
- Miku… - motyogja, - 6 perc-
- Rendben Miku, látsz engem? – faggatózik tovább. Miku megrázza haját. Ismét próbálkozik egy felállással. Mikor ismét összecsuklik, a keze kérdőn néz a sötétségbe. - Puszta elővigyázatosság. Nem akarunk súlyos sebeket szerezni… De térjünk inkább a feladatunkra. Természet elemű vagy ugye? – kérdez, ismét nem kap választ. – 5 perc. – Remélem, tudod, ha nem segítesz, kénytelenek leszünk erőszakkal kiszedni belőled a válaszokat, vagyis árammal. – Miku rezzenéstelen arccal hallgatja végig az embert – 4 perc és már itt sem vagyok – biztatja magát. És feláll, megtámaszkodik, a falnál és vár.
- Ne engedjétek ide! Vigyétek innen! – ordibál valaki a háttérből. – Hé, oda ne menj be! – ordít, de már késő. Az ajtóban egy fiú jelenik meg majd becsapja az ajtót és bezárja. Meredten nézik egymást, majd a fiú szólal meg először.
- Szia, te meg ki vagy?
- Miku, ne válaszolja, mindjárt kiviszünk onnan.
- Szia, Miku vagyok? Te?
- Ren, egy Ölájsz mi? - kérdez tovább. – 3 perc – Miku bólint. - Nem is tudtam, hogy itt van egy Ölájsz, pedig nekem ezt el kellett volna mondani! – mondja jó hangosan Ren, hogy a kint lévő emberek is hallják.
- Lehet nem véletlen, hogy nem tudod. – sziszegi vészjóslóan a férfi.
- Igen, látom rajta, hogy minden vágy, hogy megöljön engem, tisztán látszik rajta, hogy veszélyes. Egy légynek nem tudna ártani. – mondja, közben Miku-ra mutatva. Majd minden felgyorsul, két izmos ember ront be az ajtót és a fiúra vetik magukat, Miku kihasználja az alkalmat és kirohan az ajtón – 1perc – és rohan, összevissza kanyarodik, hogy lerázza a mögötte hallatszó lépeteket. Hallja, hogy utána kiáltanak. De ő rohan, ahogy csak tud, de hiába kanyarodik el minden alkalommal, nem sikerül leráznia azt az egy embert, aki még mindig követi. Majd valaki belekap a hajába és úgy húzza vissza. Miku szívszorítón felsikolt a fájdalomtól. Majd egy kar öleli körbe hátulról, majd még egy és elindulnak visszafelé.
- Neeem, nem megyek vissza! – sikoltja, közben lábával összevissza kalimpál. Már látja az ajtót. – Lejárt – Gyorsan kiszabadítja a kezét. Mond gyorsan néhány érthetetlen szót, majd Ren karjára teszi tenyerét. A lány tenyere felizzik.
-ÁÁÁÁÁ!!! – engedi el Miku-t. Miku elugrik a fiútól és eltűnik. Csupán füstöt hagyva maga után.
Újra felbukkan ott ahol elfogták. Leült a földre és jeleket rajzolt a földbe, mikor kész volt leült a kör közepére és ismét idegen szavakat kezdett mormolni. Ismét felragyogott, de ezúttal a szeme is kékeszölden ragyogott. Majd kilépett a testéből. Egyenesen Kaito-hoz vitte a lelke. Mivel minden Alice között van egy bizonyos kötelék, így megtalálhatják egymást, ha akarják.
- Kaito. – simítja végig a fiú arcát. Végig mérte a fiút. Kezeit kikötötték egy oszlophoz. A fiú felkapta a fejét majd körbenézett. Szemeit Miku-n felejti, nem látja, de tudja, hogy itt van. – Ugye nem bántottak? Ugye még van erőd ahhoz, hogy eljöjj innen? – kérdezi, majd Kaito némán bólint. Ajaki megmozdulnak, néma kántálásba kezd. – Kérlek, siess, még kiszúrják, hogy használod az erőd. – mondja – Vissza kell mennem a testembe, mert még baja esik – Kaito ismét bólint. – Nemsokára találkozunk. – súgja a fülébe, majd eltűnik. Lelke visszatér a testébe. Teste megborzong, pislog néhányat. Elméje lassan tisztul ki.
Majd újra elmondja azt a pár sort, amit az előbb. Lelke ismét kilép a testéből, de most sokkal nehezebben. A lelke ismét ugyanahhoz az épülethez repül. Csak egy másik szobába.
Meiko a földön ájulva feküdt. A hátán óriási égési nyom. Miku ajkait néma sikoly hagyta el.
- Meikooooo. – sikoltja a lányt, majd arcát maga felé fordítja. Meiko felnyögött kínjában. – Életben vagy, hál’ istennek.
- Se- segíts... Kér-kérlek.
- Így nem tudok, nincs itt a testem, van még erőd ahhoz, hogy el gyere innen?
- Mé-még talán-talán van. De nem biztos… - suttogja Meiko. Majd nyílt az ajtó és egy ember jött be rajta, kezében egy eddig nem látott tárggyal. Meiko összeszedte a maradék erejét és eltűnt, vele együtt Miku is. Visszament a testébe, néhány kusza pillantás, majd magához tért.
- Meiko!! – kiabálja, rémülten körbenézett, - semmi – ismét egy kiáltás. – Kaito, hol vaagy?? – kiált fel Miku, majd körbenéz, egy fiú lépett ki a fák sűrűjéből. – Kaito, végre valaki!! –mondja a fiúnak, majd odarohan és átöleli.
- Ne félj, itt vagyok! De hol vannak a többiek? – kérdezi Kaito még mindig magához szorítva a lányt.
- Nem tudom, Meiko már itt van valahol az erdőben, lehetőleg a szélén nem maradt sok ereje. Bántották azok az emberek, az Ikrek még nincsenek itt mivel még nem volt időm és erőm szólni nekik. Én megkeresem Mei-t te szólj Len-nek és Rin-nek. Nekem már eléggé fogytában van az erőm. Kaito bólint és leül. Miku elindul az erdőben.
- Miku! – hall, meg egy gyenge és erőtlen hangot. – Se-segíts. Kérlek! – nyögi, majd eszméletét veszti.
- Meiko! Jesszusom, jól vagy, Meiko! Meiko? Meiko! – kiabálja, miközben odarohan a lányhoz. Óvatosan emeli fel, visszamegy Kaitohoz. Lassan halad, de nem érdekli. Biztonságos helyre kell menniük, vagy végük. Beletelik vagy 20 percbe, míg visszaér Kaitohoz. Már az ikrek is ott vannak.
- Miku-chan!? – kiáltják egyszerre, mikor meglátják a lányt. A két szöszi odasiet Mikuhoz, hogy segítsenek egy kis széllel. Hosszasan bolyoganak az erdőben. Mire találnak egy barlangot. A földön nincs egy szikladarab se, kényelmes lesz. Míg Miku készít egy hosszú, viszonylag kényelmesnek bizonyuló falapot, amire Meikot fektetik addig Kaito a környéken keres némi fát. Miután Meikot sikeresen elhelyezték a falapon, Miku a barlang falához vonul és motyogni kezd, ujjával a föld felett néhány centire körözve. Körmei felvillannak, majd kialszanak. Néhány növény bújik ki a föld alól. Egész magasra nyúlnak, majd megállnak és termést hoznak, egész nagy bogyókat hoznak, de még zöldek.
- Ennyit tudok segíteni. – motyogja Miku. Majd visszamegy a többiekhez. Leül Meiko mellé és megtörli a homlokát. Miután elveszi a kezét, Meiko kinyitja a szemét, már félig ül. Miku finoman visszanyomja a falapra. – Még ne kelj fel.
- Viszont kéne a segítséged. – szólal meg Kaito. – Tudod használni az erődet? – kérdezi Kaito, Meiko nehézkesen bólint. Kaito arrébb lép majd Meiko rámutat a fára, mire az kigyullad.
- Hogy érzed magad? – kérdezi Miku, és leguggol a lány mellé.
- Figyi, Miku tudom, hogy nem a legalkalmasabb, de ezeket mi csórtuk el… - motyogja Rin, majd felmutat 4 poharat, Len pedig 2 tányért. Kaito pedig egy nagy tálat. Miku megfordul, boldogan elmosolyodik.
- Jaj, ez szuper. – mondja boldogan. Körbenéz a barlangban, és megpillant egy fémesen csillogó tárgyat. Lassan megközelíti meg, majd leguggol mellé. Egyszerű fém tárgy. Négy lába van és ez egy nagy lapon találkozik, a nagy tál amit Kaito hozott bőven elfér rajta. – Len, Rin, segítsetek arrébb vinni Meiko-t. – áll fel Miku. Az ikrek természetesen boldogan segítenek a lánynak. Mikor ezzel végeznek, Miku a bejárathoz sétál és mormolni kezd. Mindkét karját kinyújtja és szemét becsukja, mikor ismét kinyitja, mindkettő zöldesen ragyog.
Hirtelen fák bújnak elő a föld alól, és gyors ütemben törekednek az ég felé. Egészen a barlang tetejéig, ott szépen megáll. Miku elégedetten elmosolyodik és visszafordul a többiekhez.
- Szép munka! – dicsérik a többiek. Körbeülik, a tűzet és szótlanul néznek.
- Kész a víz. – töri meg a csendet Kaito. Miku feláll, megvizsgálja, a növényeit majd leszed egy-két darabot, ami már megérett. Beleszórja a poharakba és leül, Kaito kitölti a forró vizet a poharakba és alaposan elkeveri őket. Len és Rin picit lehűti őket.
Az este az éjszakába fúlt, mindenki aludt, csak Meiko szemére nem hullt álom. Lassan és óvatosan állt fel, és indult kifelé. Nekidőlt egy fának. Fülelt. Hallgatta az erdő éjszakai hangjait, ami kellemesen ellazította.
Minden olyan békésnek tűnt.
- Mei, gyere vissza aludni. – szólal meg Rin. AZ említett összerezzen a hirtelen hangra és megfordul, Rinnel visszafekszenek aludni. Mindkettő hamar elalszik.