Ölájsz, 2.fejezet

2. fejezet:
A bujdosás

       Len kelt fel először. A nap már magasan volt az égen. Körbenéz, mindenki alszik, mindenki halkan szuszog. Halkan feláll, és megkeresi a két tányért, majd kimegy a barlangból. Lassan sétál az erdőben, nesztelenül lépdel, mert félt, hogy elrablói az erdőben lehetnek. Hamar odaér, elkezdi szedni a málnát és a szedret, közben egy-egy szemet ő is megeszik. 

       Fél óra múlva 2 tányér friss gyümölccsel tér vissza. Rint ébren találta, megkönnyebbülten felsóhajtott a lány, majd halkan megszólalt.

- Hol voltál? – kérdezi fojtott hangon. Len felmutatja a 2 tányért. Rin bólint. Len leül a lány mellé, mire az ikertestvére enni kezd. Len mosolyogva fordul a többiek felé. Mind békésen fekszik.

- Egyél bátran, max megyek még egy kört. – mondja bátorítóan. Rin bólint egyet, halkan motyog egy okét, majd belefeledkezik az evésbe.

- Máskor ne menj el, tudod mennyire megijedtem, azt hittem, hogy elraboltak. – szólal meg egy két perc után.

- Bocsi, nem direkt volt. – mondja, halkan Rin bólint és tovább falatozik. Néma csendben eszegetnek. Közben Kaito egyszer csak felkel. Miku mellett elhaladva bambul. Nesztelenül ül le melléjük, majd enni kezd. Hamar kifogy az első tányér.

- Reggelt. - szólal meg, miután már teljesen felébredt. 

- Szia. – suttogja Rin. Len közben feláll és elmegy egy újabb adag harapnivalóért. Miután Rin jóllakott Elmegy fáért.

- Majd jövök, hozok fát, hogy ne a sötétben kelljen. – súgja, majd ő is távozik. Kaito eléggé unatkozik. Bambul kifelé a fejéből.

     Rin 20 perc múlva vissza is tér. 

- Szia, visszajöttem. – mondja az érkező, Kaito a hang irányába fordul. Egyik ujját a szája elé teszi ezzel jelezve, hogy halkan mivel a lányok még alszanak. 

– Len?

- Nem tudom. – megrántja a vállát, és tovább eszik. – Mindjárt visszajön, elment kajáért.

- Oh, értem. Minden rendben?

- Nem, nincs, csak szokatlanul sokáig alszanak. 

- Ez érthető… hisz nagy sokk érte mind a kettőt. Mikut miattunk való aggódás miatt, Meikot pedig minden bizonnyal bántották. 

- Rin, Kaito, csendet, láttam valakit a málnásnál. – Kaito bólint, Rin ijedten húzódik össze. A fiú feláll és a két lány felé indul. Felkelti Mikut. 

    Miku álmosan pislog néhányat, majd visszacsukja a szemeit. Kaito megrázza a lányt a vállánál fogva, hogy tényleg felkeljen. Nyűgösen kel fel. Ilyenkor olyan, mint egy gyerek. Odabújik Kaitohoz. A fiú elmosolyodik, Átkarolja a lányt és lassan felemeli, odamegy a többiekhez és leülnek. Miku a fiú ölében szuszog. Szeme ugyan nyitva, de még nem volt ébren.

- Szia, ébren vagy? – kérdezi halkan Rin. Miku lassan megrázza a fejét. Len elmosolyodik. Kaito ismét rázogatni kezdi. Erre az ölében lévő halkan mordul egyet jelezve, hogy elég mostmár. De az ifjú nem hagyja abba. Miku kiegyenesedik és a fiú nyakába fúrja arcát. 

- Miku! – szól rá fenn hangon Rin.

- Mi van? – kérdezi Miku még mindig Kaito nyakába temetve arcát. 

- Egyél, kellj fel! – szólal meg Len. A lány ismét kiegyenesedik és körbevizslatja a tekintetét. Majd megpillantja a 2 tányért, lassan enni kezd. Közben Kaito kipakolja az öléből a lányt, feláll és Meikohoz megy. Kelteni kezdi őt is. Halk nyöszörgéssel megébred és görnyedten felül. Szemeit dörzsölve a többiekhez bukdácsol, majd leül. Körbe néz. Beletelik, mire rájön, hogy mi történt. Majd megpillantja a málnát és szedret és ő is enni kezd.

     Hosszú percek telnek el néma csöndben. Hirtelen erőteljes hang töri meg a csendet. Miku lefagy. Lélegzet vétele hiperventilálásba kezd. Egész teste megremeg, szemei felfelé vándorolnak, majd fenn akadnak és eltűnik a két írisz. Hangos reccsenés zavarja meg a többit. Kaito hirtelen feláll. Az egyik fához sétál. Tekintetével a keresi a fagyilkost. Nem lát senkit, nyugtalanul leül, közben Mikut figyelik. Nem hallanak több hangot. Miku remegése abbamarad, szemei visszavándorolnak a helyére. Mikor teljesen magához tér testében teljesen megremeg. A levegőt szaporán veszi, de már nem olyan sűrűn. Percekig nem mozdul, nem beszél, csak néz és remeg. Nem ér hozzá senki sem. 

- Megölték… a… legöregebbet. Pedig őket, őket soha nem bántják. Soha! – mondja. Rin biztatóan a vállára rakja a kezét.

- Lehet nem véletlen vágták ki a legöregebbet. – súgja Meiko Kaitonak. A fiú a remegő lányra pillant.

– Azt hiszem, hogy ezzel akarnak minket megfélemlíteni.

- Lehet, beválik. Csak nézz rá. – int a fejével Miku felé. – Miku nyugodj meg. – motyogja Meiko. – Kaito, csinálj vizet… - a fiú bólint, majd motyog, szemei felvillannak és néhány másodperc múlva az edény tele lett friss vízzel. Meiko megfogja a tálat Miku háta mögé megy és önt a vizet a hajára. 

- Hééj! 

- Nyugi. – mondja, majd kezeit felmelegíti és végighúzza az ujjait egy tincsen. A haja frissen száradt és tiszta. Miku némán tűr, miközben ismét enni kezd. Elméje még mindig a fa körül forog és a sajgó szíve körül.    

     Meiko egy bő fél óra alatt végez. Utána megmosták az arcát is.

- Köszi… - motyogja, hangja erőtlen és gyötört. – Megnézem ki volt az. - szólal meg erősebb hangon. – Muszáj megnézni, megyek, rám fér. – mondja.

- Miku, ne menj! – kapja el Len a karját. A lány lerázza a fiú kezét a karjáról. 

- Tudok magamra vigyázni. – szólal meg eddiginél ijesztőbb hangon.

  Kilép a barlangból. Lassan lépdel a gondolataiba merülve. Közben egy kis ösvényen halad az erdő belseje felé. A legöregebb fa felé, vagyis a volt legöregebb felé. 

- Jó, most azt a fát. – hallatszik egy ismerős hang. Miku megbújik az egyik bokorban és némán figyel. – Valami azt súgja, hogy itt vannak a közelben. - mondja tovább a férfi.  

  Miku hangtalanul ül, csinál helyet a jelnek, a növények maguktól arrébb mennek. Gyorsan rajzol egy kört és három jelet. Eltátog néhány szót. Körmei felvillannak. Kezével az egyik gép felé mutat. Soha nem érzett düh járja át a lányt. A gépbe bekúsznak a különféle növények. Rácsavarodik mindenre, majd szorosra fogják a helyet, a gép összeroppan. 

   Miku elégedetten elmosolyodik. Mindenki zavartan kiabál. Akkor látta azt a fiút, aki majdnem visszavitte. Hirtelen felkiáltott:

Ölájsz!! (Bocsi a késésért, csak nem volt időm)

Ölájsz

1.fejezet
Elraboltak, de megszöktem

Réges-rég, amikor még az ember javarésze nem volt természetpusztító, akkor az Ölájsz nevezetű faj tartotta fenn a természeti békét. Kedves teremtések voltak. Senkit nem bántottak soha! Persze, tartották a távolságot, de volt, akit egész közel engedtek magukhoz.
4 faj volt. Közülük egy, aki a szél nyelvén értett, aki a tűzzel táncolt, s mégsem esett baja, egy, aki a természettel értett egy nyelvet, és egy, aki vízzel cseveghetett.
De egy gonosz ember elkezdte őket irtani, hogy minél magasabb rangú legyen. Így egyre kevesebb és kevesebb Őlájsz maradt. Végül 5 élte túl az éveken át tomboló mészárlást. Len és Rin (ikertestvérek) a szél gyermekei. Kaito a víz neveltje. Meiko a tűz leánya. És Miku a természet szülöttje.
De egy kárhozatott napon a természetnek parancsolóját elfogták és vele együtt a többit is. Egy gonosz és önfejű ember, aki csak ura parancsát követte. Szegény lány nem tehetett semmit az altató lövedék hatása ellen. Lassan elaludt. Néhány perc múlva előbukkant néhány ember, felkapták a lányt és ketrecbe helyezték. Majd felpakolták a furgonra s elindultak.
A földön feküdt, amikor felébredt. Zöldes árnyalatú haja körül ölelte, mintha megvédené a lányt a kinti ártalmaktól. Lassan nyitotta ki a szemét, bántotta az erős fény. Felült, körülnézett, kiutat keresett, sikertelenül.
- Sokáig tartott, míg felkeltél. – szólal meg a rádió. Miku hirtelen összerezzen, majd felkapja fejét. Hosszan mered az ajtó irányába. Többször megpróbál felállni, de nem sikerül, az altatóhoz pluszba beadott bénító még nem vesztette el a hatását.
- Még 7 perc – gondolja Miku – 7 perc és vége a hülye bénítójuknak, már csak ki kell jutnom innen. – gondolkodik tovább, majd tekintetét az üvegre emeli, nem lát semmit, viszont tudja, hogy ott vannak az emberek.
- Hogy hívnak? – faggatózik, a férfi.
- Miku… - motyogja, - 6 perc-
- Rendben Miku, látsz engem? – faggatózik tovább. Miku megrázza haját. Ismét próbálkozik egy felállással. Mikor ismét összecsuklik, a keze kérdőn néz a sötétségbe. - Puszta elővigyázatosság. Nem akarunk súlyos sebeket szerezni… De térjünk inkább a feladatunkra. Természet elemű vagy ugye? – kérdez, ismét nem kap választ. – 5 perc. – Remélem, tudod, ha nem segítesz, kénytelenek leszünk erőszakkal kiszedni belőled a válaszokat, vagyis árammal. – Miku rezzenéstelen arccal hallgatja végig az embert – 4 perc és már itt sem vagyok – biztatja magát. És feláll, megtámaszkodik, a falnál és vár.
- Ne engedjétek ide! Vigyétek innen! – ordibál valaki a háttérből. – Hé, oda ne menj be! – ordít, de már késő. Az ajtóban egy fiú jelenik meg majd becsapja az ajtót és bezárja. Meredten nézik egymást, majd a fiú szólal meg először.
- Szia, te meg ki vagy?
- Miku, ne válaszolja, mindjárt kiviszünk onnan.
- Szia, Miku vagyok? Te?
- Ren, egy Ölájsz mi? - kérdez tovább. – 3 perc – Miku bólint. - Nem is tudtam, hogy itt van egy Ölájsz, pedig nekem ezt el kellett volna mondani! – mondja jó hangosan Ren, hogy a kint lévő emberek is hallják.
- Lehet nem véletlen, hogy nem tudod. – sziszegi vészjóslóan a férfi.
- Igen, látom rajta, hogy minden vágy, hogy megöljön engem, tisztán látszik rajta, hogy veszélyes. Egy légynek nem tudna ártani. – mondja, közben Miku-ra mutatva. Majd minden felgyorsul, két izmos ember ront be az ajtót és a fiúra vetik magukat, Miku kihasználja az alkalmat és kirohan az ajtón – 1perc – és rohan, összevissza kanyarodik, hogy lerázza a mögötte hallatszó lépeteket. Hallja, hogy utána kiáltanak. De ő rohan, ahogy csak tud, de hiába kanyarodik el minden alkalommal, nem sikerül leráznia azt az egy embert, aki még mindig követi. Majd valaki belekap a hajába és úgy húzza vissza. Miku szívszorítón felsikolt a fájdalomtól. Majd egy kar öleli körbe hátulról, majd még egy és elindulnak visszafelé.
- Neeem, nem megyek vissza! – sikoltja, közben lábával összevissza kalimpál. Már látja az ajtót. – Lejárt – Gyorsan kiszabadítja a kezét. Mond gyorsan néhány érthetetlen szót, majd Ren karjára teszi tenyerét. A lány tenyere felizzik.
-ÁÁÁÁÁ!!! – engedi el Miku-t. Miku elugrik a fiútól és eltűnik. Csupán füstöt hagyva maga után.
Újra felbukkan ott ahol elfogták. Leült a földre és jeleket rajzolt a földbe, mikor kész volt leült a kör közepére és ismét idegen szavakat kezdett mormolni. Ismét felragyogott, de ezúttal a szeme is kékeszölden ragyogott. Majd kilépett a testéből. Egyenesen Kaito-hoz vitte a lelke. Mivel minden Alice között van egy bizonyos kötelék, így megtalálhatják egymást, ha akarják.
- Kaito. – simítja végig a fiú arcát. Végig mérte a fiút. Kezeit kikötötték egy oszlophoz. A fiú felkapta a fejét majd körbenézett. Szemeit Miku-n felejti, nem látja, de tudja, hogy itt van. – Ugye nem bántottak? Ugye még van erőd ahhoz, hogy eljöjj innen? – kérdezi, majd Kaito némán bólint. Ajaki megmozdulnak, néma kántálásba kezd. – Kérlek, siess, még kiszúrják, hogy használod az erőd. – mondja – Vissza kell mennem a testembe, mert még baja esik – Kaito ismét bólint. – Nemsokára találkozunk. – súgja a fülébe, majd eltűnik. Lelke visszatér a testébe. Teste megborzong, pislog néhányat. Elméje lassan tisztul ki.
Majd újra elmondja azt a pár sort, amit az előbb. Lelke ismét kilép a testéből, de most sokkal nehezebben. A lelke ismét ugyanahhoz az épülethez repül. Csak egy másik szobába.
Meiko a földön ájulva feküdt. A hátán óriási égési nyom. Miku ajkait néma sikoly hagyta el.
- Meikooooo. – sikoltja a lányt, majd arcát maga felé fordítja. Meiko felnyögött kínjában. – Életben vagy, hál’ istennek.
- Se- segíts... Kér-kérlek.
- Így nem tudok, nincs itt a testem, van még erőd ahhoz, hogy el gyere innen?
- Mé-még talán-talán van. De nem biztos… - suttogja Meiko. Majd nyílt az ajtó és egy ember jött be rajta, kezében egy eddig nem látott tárggyal. Meiko összeszedte a maradék erejét és eltűnt, vele együtt Miku is. Visszament a testébe, néhány kusza pillantás, majd magához tért.
- Meiko!! – kiabálja, rémülten körbenézett, - semmi – ismét egy kiáltás. – Kaito, hol vaagy?? – kiált fel Miku, majd körbenéz, egy fiú lépett ki a fák sűrűjéből. – Kaito, végre valaki!! –mondja a fiúnak, majd odarohan és átöleli.
- Ne félj, itt vagyok! De hol vannak a többiek? – kérdezi Kaito még mindig magához szorítva a lányt.
- Nem tudom, Meiko már itt van valahol az erdőben, lehetőleg a szélén nem maradt sok ereje. Bántották azok az emberek, az Ikrek még nincsenek itt mivel még nem volt időm és erőm szólni nekik. Én megkeresem Mei-t te szólj Len-nek és Rin-nek. Nekem már eléggé fogytában van az erőm. Kaito bólint és leül. Miku elindul az erdőben.
- Miku! – hall, meg egy gyenge és erőtlen hangot. – Se-segíts. Kérlek! – nyögi, majd eszméletét veszti.
- Meiko! Jesszusom, jól vagy, Meiko! Meiko? Meiko! – kiabálja, miközben odarohan a lányhoz. Óvatosan emeli fel, visszamegy Kaitohoz. Lassan halad, de nem érdekli. Biztonságos helyre kell menniük, vagy végük. Beletelik vagy 20 percbe, míg visszaér Kaitohoz. Már az ikrek is ott vannak.
- Miku-chan!? – kiáltják egyszerre, mikor meglátják a lányt. A két szöszi odasiet Mikuhoz, hogy segítsenek egy kis széllel. Hosszasan bolyoganak az erdőben. Mire találnak egy barlangot. A földön nincs egy szikladarab se, kényelmes lesz. Míg Miku készít egy hosszú, viszonylag kényelmesnek bizonyuló falapot, amire Meikot fektetik addig Kaito a környéken keres némi fát. Miután Meikot sikeresen elhelyezték a falapon, Miku a barlang falához vonul és motyogni kezd, ujjával a föld felett néhány centire körözve. Körmei felvillannak, majd kialszanak. Néhány növény bújik ki a föld alól. Egész magasra nyúlnak, majd megállnak és termést hoznak, egész nagy bogyókat hoznak, de még zöldek.
- Ennyit tudok segíteni. – motyogja Miku. Majd visszamegy a többiekhez. Leül Meiko mellé és megtörli a homlokát. Miután elveszi a kezét, Meiko kinyitja a szemét, már félig ül. Miku finoman visszanyomja a falapra. – Még ne kelj fel.
- Viszont kéne a segítséged. – szólal meg Kaito. – Tudod használni az erődet? – kérdezi Kaito, Meiko nehézkesen bólint. Kaito arrébb lép majd Meiko rámutat a fára, mire az kigyullad.
- Hogy érzed magad? – kérdezi Miku, és leguggol a lány mellé.
- Figyi, Miku tudom, hogy nem a legalkalmasabb, de ezeket mi csórtuk el… - motyogja Rin, majd felmutat 4 poharat, Len pedig 2 tányért. Kaito pedig egy nagy tálat. Miku megfordul, boldogan elmosolyodik.
- Jaj, ez szuper. – mondja boldogan. Körbenéz a barlangban, és megpillant egy fémesen csillogó tárgyat. Lassan megközelíti meg, majd leguggol mellé. Egyszerű fém tárgy. Négy lába van és ez egy nagy lapon találkozik, a nagy tál amit Kaito hozott bőven elfér rajta. – Len, Rin, segítsetek arrébb vinni Meiko-t. – áll fel Miku. Az ikrek természetesen boldogan segítenek a lánynak. Mikor ezzel végeznek, Miku a bejárathoz sétál és mormolni kezd. Mindkét karját kinyújtja és szemét becsukja, mikor ismét kinyitja, mindkettő zöldesen ragyog.
Hirtelen fák bújnak elő a föld alól, és gyors ütemben törekednek az ég felé. Egészen a barlang tetejéig, ott szépen megáll. Miku elégedetten elmosolyodik és visszafordul a többiekhez.
- Szép munka! – dicsérik a többiek. Körbeülik, a tűzet és szótlanul néznek.
- Kész a víz. – töri meg a csendet Kaito. Miku feláll, megvizsgálja, a növényeit majd leszed egy-két darabot, ami már megérett. Beleszórja a poharakba és leül, Kaito kitölti a forró vizet a poharakba és alaposan elkeveri őket. Len és Rin picit lehűti őket.
Az este az éjszakába fúlt, mindenki aludt, csak Meiko szemére nem hullt álom. Lassan és óvatosan állt fel, és indult kifelé. Nekidőlt egy fának. Fülelt. Hallgatta az erdő éjszakai hangjait, ami kellemesen ellazította.
Minden olyan békésnek tűnt.
- Mei, gyere vissza aludni. – szólal meg Rin. AZ említett összerezzen a hirtelen hangra és megfordul, Rinnel visszafekszenek aludni. Mindkettő hamar elalszik.

15. fejezet

15. fejezet

Az ébredés szörnyű volt, teste mintha több tonnát nyomna. Nem tud felkelni. De a szemét azt lassan nyitja ki. Arra számított, hogy rögtön visszacsukja, de nem. Az égen a fényes napkorong helyett szürke felhők gyülekeznek.
Bágyadtan dörzsölte meg a szemét. Közben ülésbe tornázta magát. Ásít egy nagyot, és kinyújtja az elgémberedett végtagjait. Nem törődik a szoba közepén ülő fiúval, aki nagyban ír valamit. Óvatosan mozogva teszi le a lábát, a szőnyeghez érve megérezte a szörnyű izomlázat.
Egy ideig gondolkodik rajta, hogy elküldje, de nem teszi meg, csak észreveszi, hogy útban van (Mondjuk, már most útban van, a szobám közepén ül.) Lassan áll fel, hosszasan kutat a szekrényében, majd egy törülköző társaságában bevonul a fürdőszobába. Azonnal elfordítja a kulcsot a zárban. Megnyitja a meleg vizet, ledobja a ruháit és felköti a haját. Gyorsan letusol és felöltözik. Mikor végez, felöltözik és végig méri magát a tükörben. Szeme körül a bőre pirosas, bőre sápadt, szemei smaragd zölden csillognak, haja kissé kócos, de szög egyenesen áll.
Felkapja a törülközőt és kinyitja az ajtót. Némán rakja a kezében hordozott tárgyat a radiátorra. Majd kimegy a szobából. Egyenesen a konyhába, kivesz magának az egyik hűtőből egy üveg narancslét. Magához vesz még egy adag müzlit, majd vissza a szobájába. Hang nélkül lépdel a folyosón. Remélve, hogy senki nem jön ki és elegyedik szóba vele. Szerencsére így is történik, gyorsan besurran a szobájába. Leteszi azt, ami a kezében van és felnyitja a laptopját. Beírja a jelszót és felmegy MSN-re. Sai-tól volt egy üzenete:
Sai üzenete: Tsunade örül, hogy elfogtad Gurent. Ugyanis egy nagyon keresett bűnöző és bérgyilkos. Gratula.- írja, Sakura ejt egy halvány mosolyt. Majd egy tömör, köszi és kiikszeli az ablakot. Megleste kik vannak fenn. Hirtelen egy ablak villant fel.
Sasuke üzenete: Minden rendben?
Sakura üzenete: Tippelj. – írja, majd tovább lép. Ír Tsunadenak néhány sort, majd az ANBUnak is, hogy Gurent elfogta és sűrgősen jöjjön valaki érte. Miután végez, kényelmesen hátradől. Lábait törökülésbe fontja és a müzlit kezdi enni.
Sakura üzenete: Amúgy meg lusta vagy megszólalni?
Sasuke üzenete: Igen, különben is te mondtad, hogy maradjak csöndben. Zavar?
Sakura üzenete: Nem igazán. De ha nem zavar elmegyek futni.
Sasuke üzenete: menny…
Sakura üzenete: Ezzel arra akartam utalni, hogy igazán leléphetnél, mert nem szívesen hagylak a szobámban, amíg én nem vagyok itt, nem tudom, hogy vagy vele, de nem a te szobádban dobálták szét a ruháidat.
Sasuke üzenete: Ne félj, nem csinálom meg újra. Nyugodtan elmehetsz futni, nem bántom a szobád.
Sakura üzenete: kössz…
Gyorsan kikapcsolja a gépet, majd elmegy a szobáját bezárva. Közben MP4ét nyomkodva megy. Elindítja a zenét és belép az edzőterembe. Fellép az egyik futógépre és nyom rajta párat mire a gépezet elindul.
Hosszú órákon keresztül itt tartózkodik. Kisebb szünetekkel. Ez idő alatt hamar rájön, hogy így sem verheti ki a fejéből azt a bizonyos személyt. Hiába edz bármilyen keményen is nem tehet semmit. Végül visszatér a szobájába.
Ahogy Sasuke ígérte nem esett semmi baja a szobájának. Egy gyors zuhany utána pedig ki a konyhába, hogy az edényeket elmossa.
- Hozz nekem is! – kiált Sakura után Sasuke, mikor megy ki. Halkan lépdel és bemegy a konyhába, Naruto épp rament készít magának.
- Sakura-chan, szia! – kiált boldogan.
- Szia.
- Tegnap nem válaszoltál, pedig tudom, hogy benn voltál a szobádban. Hallottam. – mondja csalódottan.
- Gondolom akkor mentem aludni. – füllenti Sakura és bocsánatkérően elmosolyodik.
- Kár, pedig nagyon jó volt. – mondja. – De majd máskor eljössz.
- Ja, majd máskor. – mosolyodik el megint. – Na, de én elkészültem, szia. – mondja Sakura és int egyet, majd kezébe veszi a tálakat és elmegy.
- Szia! – köszön el Naruto. Sakura visszamegy a szobájához. Halkan belerúg az ajtóba, mire Sasuke kinyitja az ajtót. Beengedi a lányt és ismét becsukja az ajtót. Elveszi a tálat és a kanalat és falatozásba kezd. Sasuke visszaül a földre, Sakura pedig a székre. Csendben esznek mindketten a gondolataikba mélyedve. Mit kezdjenek egymással, ha megszegik a szabályokat és ráadásul még le is buknak annak halálos kimenetele is lehet. (Vissza kell építenem a falam és akkor minden rendben lesz.) Jut egy végső döntésre.
- Elmennél?
- Nem. – jön a közvetlen válasz.
- De Sasuke, most menny el. Azt akarom, hogy menny el!
- Minek?
- Mert, most egyedül szeretnék lenni, nem veled. – mondja indulatosan.
- Ja, persze, megint sírni akarsz. Azt hittem, hogy te ennél erősebb vagy. Nem pedig egy ilyen Ino féle kis gyenge nyuszi. Bármi is történt tedd túl magadat rajta.
- Könnyű azt mondani, nem rád támadott az apád gyilkosa, nem téged állítottak le, mintha egy veszélyes ember lennél. Igazad van, te vele egy oldalon állsz! – ordítja magából kikelve. Sasuke arcára néhány másodpercre döbbenet ül ki. Visszatérnek a régi képek.
- Ha nekem sikerült, akkor neked is. – mondja, hangjában némi együttérzéssel.
- De én nem vagyok te. – mondja dühösen, majd belever a falba. Nem túl erősen, de beleüt. Majd még egyszer és még egyszer. Sasuke eközben Sakura mellé sétál.
- Most már elég lesz. Tudom, hogy dühös vagy, de elég! – mondja halkan, majd megfogja mindkét kezét. Sakura nem figyel rá. Direkt nem figyel rá. Tovább üti a falat. Sasuke megszorítja a karját, majd maga felé fordítja. – Nyugodj meg! – parancsol rá.
- Nem! Te ezt nem értheted!
- De! Velem is megtörtént! – ordítja.
- Ooo, bocsánat, hogy nem tudok semmit az életedről. Bocsánat, hogy szomorú merek lenni. Bocsánat, hogy bánt, hogy nem ölhettem meg azt, aki megölte az APÁM! – ordibálja Sakura. – Engedj el! Engedj el!! Most!
- Nem!
- De! Sasuke Uchiha, most azonnal engedj el. – fújtat dühösen Sakura.
- Nem, amíg nem nyugszol meg. – néz a szemébe a lánynak. Sakura vesz egy mély levegőt és a fiúra néz. Vesz még egy mély lélegzetet és most a földet nézi. Majd ismét Sasuke sötét szemeibe.
- Jó, most engedj el! – mondja akaratosan. Sasuke vonakodva, de elengedi. Sakura gyorsan fordult, és ismét belevágott a falba. A falon lecsorgott a lány vére.
- Ez mire volt jó? – kérdezi szemrehányóan Sasuke.
- Düh levezetésre. – mondja, majd leül az ágyra.
- Ajj, most nézd meg mit csináltál. – mondja, közben a lány kezét méregeti. Csorog belőle a vér. A lány szórakozottan nézegeti a kezét. – Gyógyítsd meg!
- Nem!
- Mért vagy ilyen makacs? – teszi fel a költői kérdést. Berángatja a fürdőbe kinyitja a csapot és kitisztítja a sebet és beköti. Majd útjára engedi. – Mehetsz, de még egyszer ne csinálj ilyet!
- Majd én eldöntöm, mert nem vagy az apám. – sziszegi.
- Mi lenne, ha abbahagynád? – kérdezi, majd megragadj a csuklóját.
- Nem értem miről beszélsz. – mondja nemtörődöm stílussal.
- Ne szórakozz velem.
- Sose tenném. – mondja, majd leül az ágyra, végül elfekszik, a plafont bámulja. Sasuke némán figyeli, majd leül mellé.
- Na, most mi legyen?
- Nem tom, csinálj, amit akarsz, úgy se tudlak visszatartani.
- Hagyd abba!
- Még mindig nem értem miről beszélsz.
- Inkább hallgass úgy mindenkinek sokkal jobb.
- Miért, ez nem az én szobám!? – kiabál, és már folytatná, de Sasuke elnémítja, közel hajol hozzá.
- Hallgass már. – súgja, és még közelebb hajol. Megcsókolja a rózsaszín hajút. (Na, ez az amit többé nem teszel meg!) Sakura felemeli a kezét és pofon vágja a fiút.
- Tűnj el! – suttogja halkan. - Tűnj el! – mondja hangosabban.
- Nem. – tagadja meg ismét a parancsot.
- De. Ne vitatkozz állandóan.
- Nem megyek el!
- Jó akkor majd én! – veszi fel a kabátját. Bevágja az ajtót és dühöse léptekkel indul kifelé. Kilép a hóba és besétál az erdőbe. Halk morajjal lépdel a ropogó havon. Csak vitte a lába.
- Hová mész?
- Istenem, nem tudom. De szerintem menny vissza nem vagyok a legjobb hangulatban.
- Jó. Jó csak kérdeztem Sakura –chan.
- Köszönöm, Naruto.
- Nincs mit. – mosolyodik el halványan. Sakura tovább megy. Hamar egy dombhoz ér. Ott feltépi a kötést, vele együtt a sebet is. Vére a hóra csöpög. De nem törődik vele.
- Erős leszek. – mondja magának. Lenyalja a vérét a kezéről és gyógyítani kezdi. Elindul vissza.
- Hol a francba voltál? – támad neki szóban Sasuke. Eközben Sakura leveszi a kabátját.
- Semmi közöd hozzá! – sziszegi a másik.