Terem

  A mellkasomban dobogott a szívem, amikor beléptem a terembe. Éreztem a jelenlétét. Tudtam, hogy valahol a közelben van, de nem mutatja magát. Sejtésem szerint az egyik oszlop mögött bújt meg.  Nem fordítottam oldalra a fejem, hogy megkeressem őt. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy azt higgye: érdekel mi van vele.

  Nem kevesebb, mint tíz perce tudta meg, hogy valójában életben vagyok és két évvel ezelőtt nem öltem meg magamat. Ezt egy normális ember sem bocsátaná meg, nemhogy ő. Azonban ez alkalommal sem emberről, sem normálisságról nem beszélünk. Szemem sarkában láttam meg a méregzöld színt, amit csak ő viselhetett. 

  Nekitámaszkodott a tartóoszlopnak, karját talán összefonta és felém nézett. Tudnia kellett, hogy észrevettem őt. Mindig is számító volt, ahogy én is. Magamra kényszerítettem, hogy előre nézzek és arra koncentráljak, amiért valójában itt vagyok. Engedély Ame párnapos távozására és pár fájóm verbális szúrás Mathias-ba.

  - Meglepő, hogy itt látlak. Általában engem nem látogatsz ilyen sűrűn.
- Tisztában vagyok egy uralkodó elfoglaltságával. Az idősebb fia sokat beszél - feleltem kellemes tónusú hangon. Tudtam, hogy Mathiasnak fájni fog, hogy még mindig a családhoz sorolom, azonban egyelőre reakció nélkül hagyja a dolgot. 

   Theodor finoman oldalra billentette fejét, tekintnetét rajtam tartja, ami elárulja, hogy ő egyáltalán nem vette észre Mathias jelenlétét, vagy egyáltalán nem foglalkoztatja.
- És a fiatalabbik? - kérdezi kissé neheztelve.
- Tudja nagyon jól, hogy addig van nyugta, amíg mi ketten nem beszélünk. Túl sok a sérelem.
- Egyelőre még ahhoz sem volt merszed, hogy elmondd neki: életben vagy!

  - Ó, dehogynem elmondtam. Tisztában van vele, hogy itt vagyok. Nem az átjárón jöttem, hanem a saját erőmet használva. Egyértelműen megüzentem, hogy életben vagyok.
- Mégsem álltál még elé?

- Talán csak nem megesett rajta a szíve? - kérdeztem Mathiastól tanult gúnnyal. - Amíg börtönben ücsörgött nem viselte ennyire szívén a sorsát. Most mi történt? Talán rájött, hogy annak ellenére, hogy elvileg egy isten, ráadásul a bölcsességé... a családi köröm belül csakis katasztrofális döntéseket hozott?

  - Én látom a magam hibáit, de vajon te is a tieid?
- Ha most arra ácsingózik, hogy bevalljam sajnálom, amit vele tettem, akkor sokáig fogunk itt lenni, mert nem bánom. Amit tett velem tulajdonképpen gyilkosság. Kitépte a szívemet. Ezt egy ember sem élheti túl.

  - Áruló - sistergett a fülemben Mathias hangja. Igen, pontosan erre vártam. 

Tori