Terem

  A mellkasomban dobogott a szívem, amikor beléptem a terembe. Éreztem a jelenlétét. Tudtam, hogy valahol a közelben van, de nem mutatja magát. Sejtésem szerint az egyik oszlop mögött bújt meg.  Nem fordítottam oldalra a fejem, hogy megkeressem őt. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy azt higgye: érdekel mi van vele.

  Nem kevesebb, mint tíz perce tudta meg, hogy valójában életben vagyok és két évvel ezelőtt nem öltem meg magamat. Ezt egy normális ember sem bocsátaná meg, nemhogy ő. Azonban ez alkalommal sem emberről, sem normálisságról nem beszélünk. Szemem sarkában láttam meg a méregzöld színt, amit csak ő viselhetett. 

  Nekitámaszkodott a tartóoszlopnak, karját talán összefonta és felém nézett. Tudnia kellett, hogy észrevettem őt. Mindig is számító volt, ahogy én is. Magamra kényszerítettem, hogy előre nézzek és arra koncentráljak, amiért valójában itt vagyok. Engedély Ame párnapos távozására és pár fájóm verbális szúrás Mathias-ba.

  - Meglepő, hogy itt látlak. Általában engem nem látogatsz ilyen sűrűn.
- Tisztában vagyok egy uralkodó elfoglaltságával. Az idősebb fia sokat beszél - feleltem kellemes tónusú hangon. Tudtam, hogy Mathiasnak fájni fog, hogy még mindig a családhoz sorolom, azonban egyelőre reakció nélkül hagyja a dolgot. 

   Theodor finoman oldalra billentette fejét, tekintnetét rajtam tartja, ami elárulja, hogy ő egyáltalán nem vette észre Mathias jelenlétét, vagy egyáltalán nem foglalkoztatja.
- És a fiatalabbik? - kérdezi kissé neheztelve.
- Tudja nagyon jól, hogy addig van nyugta, amíg mi ketten nem beszélünk. Túl sok a sérelem.
- Egyelőre még ahhoz sem volt merszed, hogy elmondd neki: életben vagy!

  - Ó, dehogynem elmondtam. Tisztában van vele, hogy itt vagyok. Nem az átjárón jöttem, hanem a saját erőmet használva. Egyértelműen megüzentem, hogy életben vagyok.
- Mégsem álltál még elé?

- Talán csak nem megesett rajta a szíve? - kérdeztem Mathiastól tanult gúnnyal. - Amíg börtönben ücsörgött nem viselte ennyire szívén a sorsát. Most mi történt? Talán rájött, hogy annak ellenére, hogy elvileg egy isten, ráadásul a bölcsességé... a családi köröm belül csakis katasztrofális döntéseket hozott?

  - Én látom a magam hibáit, de vajon te is a tieid?
- Ha most arra ácsingózik, hogy bevalljam sajnálom, amit vele tettem, akkor sokáig fogunk itt lenni, mert nem bánom. Amit tett velem tulajdonképpen gyilkosság. Kitépte a szívemet. Ezt egy ember sem élheti túl.

  - Áruló - sistergett a fülemben Mathias hangja. Igen, pontosan erre vártam. 

Tori

Kapcsolatok feltérképezése

Hi guys!

  Nos, most hogy több, mint egy hónapja dolgozom kezdem kiismerni a közösségen belüliek kapcsolatait. Még csak kezdem feltérképezni őket, nem pedig teljes valóban kiismerni őket. Azt látom, hogy aki(k)re figyelmeztettek, hogy érdemes vigyáznom vele... nos velük kapcsolatban igazuk volt többnyire.
  Nem vagyunk sokan, sokak újak. Viszont a régiek nem igazán tudják elrejteni a véleményeiket. Nem meglepő módon két nagy csoportra osztható be a kis közösségünk. Akik szeretik a főnököt és akik nem. Meglepetés! Az első héten konkrétan rózsaszín köd uralkodott az elmémen, ezért ha volt valami konfliktus, akkor azért nem vettem észre. Ha meg észrevettem, akkor azért volt, mert előre szóltak róla, hogy XY-nak érdekes dolgai vannak... és lám.
  Szóval, kicsit most azért csalódott vagyok, hogy nekem sem egy álom meló jutott. De úgy érzem, hogy az emberek akikkel jóban vagyok, valójában kedvelnek és nem csak erőltetett megjátszás az egész. Azonban szinte biztos vagyok, hogy ezért a "másik oldal" automatikusan eltaszít magától. Pedig igyekszem semleges fél megmaradni... de sajnos ez elég nehéz. Nagyon nagy a húzóereje azoknak akik tényleg őszintén kedvesek velem. Nem meglepő, hogy feléjük húzok.
  Így is sok mindent magamban tartok. Igyekszem nem a munkatársaimnak kiadni a többiekkel való problémákat, hanem Mattnek, vagy másnak. De van amikor nehéz. Van amikor annyira letaglóz egy-egy dolog, hogy kiül az arcomra. Van, amikor annyira hatalmas skandalum, hogy megdől az akaraterőm és kikotyogom ( ilyen még csak egyszer volt). Nem akarok spicli lenni.

Életem első

Hi guys!

  Kedd éjszaka/szerdahajnalban részt vettem életem első halloweeni buliján. Igazából azon kívül, hogy egy adag kifestett ember volt körülöttem semmi különbséget nem vettem észre. Természetesen a Moriba mentünk. Jasminnel és Brooke-kal mentem. Istenem ez a kettő...
  Révén, hogy a csóró korszakomat élem, ezért nem igen vettem semmit sem. Előre szóltam nekik, de egyáltalán nem zavarta őket a dolog, hanem meghívtak és leitattak. Nem voltam részeg, csak kellően bátor ahhoz hogy egy fertegetes, táncolós éjszakát tudjak a hátam mögött. Egy probléma volt csak, néhány szintén bátor pasas azt hitte, hogy azért vagyunk, hogy végigtapogassanak minket. Persze nem volt semmi baj belőle.
  Brooke egyszer közölte, hogy ezek csak akkor kopnak le, ha smárolunk, de azt Jasminnel elutasítottuk és inkább felmentünk cigizni... vagyis Brooke cigizett, mi meg próbáltunk friss levegőhöz jutni. De hát nagyon jól éreztük magunkat. Szívesen maradtam volna hajnalig, de másnap órára kellett mennem, szóval ezt nem tehettem meg.
  "Másnap" izomlázzal keltem. Szóval nem csak képzeltem, hogy jó sokat táncoltunk. A többiek hat fele értek haza én fél négykor. Tökéletes este volt. Bár jobb lett volna az egész éjszakát áttáncolni.

Tori