Azonban nemrégiben rá kellett döbbennem, hogy ezzel a gondolkodásmóddal: mármint, hogy a mi kapcsolatunkat más párkapcsolatokhoz hasonlítgatom, azzal csak tönkreteszem a mienket. Ez olyan, mintha csúnyának tartanék egy rózsát, csak azért, mert az fehér és nem vörös.
Azzal, hogy mások kapcsolatához hasonlítom a mi kapcsolatunkat... igazából a világ legnagyobb hülyeségét teszem. Mindig a szép, kedves, aranyos dologban mérem össze a két dolgot. Jaj, ő neki többet hoz a barátja virágot. Igen, de azzal már nem foglalkozom, hogy miért viszi azt a virágot! És ez egy lényeges pont.
Fontos, hogy észrevegye az ember, köztük én is, hogy attól még hogy máshogy mennek a dolgok egy kapcsolatban... attól még az nem lesz jobb. Mert lehet, hogy náluk ez máshogy megy, attól még nem jelenti azt, hogy olyan tökéletes náluk minden.
Mi nem veszekszünk csak ritkán, akkor is valami hülyeségen, mert egyikünkre épp rájött az öt perc. Ritka az, amikor nagyon csúnyán összeveszünk. Nincs szakítással fenyegetőzés, nincs ordítozás órákon keresztül, nincs zokogás, nincs semmi lélekgyilkos tevékenység. Ritka alkalmak egyike, amikor durvábban összekapunk, de az is hamar lezajlik. Három napig nem beszélünk egymással legrosszabb esetben és ennyi. Utána szent a béke és boldogság van.
Ennek ellenére nézzük meg máshol hogy mennek a dolgok. Miért kapja a lány a virágot? Csak mert a fiú meglátta a virágosnál, vagy csak ki akarja megint engesztelni, mert megint veszekedtek egy egész éjszakán keresztül. Ez nem mindegy. Hiába vannak nálunk különös dolgok, nálunk nincs az a "mocsok", mint másoknál. Nincs titkolózás, nincsenek kitörölt beszélgetések, hogy a másik ne lássa, nincs eltitkolt szenny.
És pontosan ezért fontos és örök dolog az első szerelem. Szerintem soha a büdös életben nem éli újra az ember azt a vak bizalmat és édes, tökéletes boldogságot, amit az ember az első, igazi szerelemnél tapasztal. Ami a maga módján elkeserítő és szomorú is.
Tori
