4.fejezet

 Előre megkérek minden kedves olvasót, hogy tekintsen a feltöltés időpontjára  és kezdjen ódákat zengeni rólam, amiért eddig szenvedtem vele :) Puszziii BOLDOG HÚSVÉTOT ÉS SOK LOCSOLÓT NEKEM KETTŐ LESZ EZAZ!

4. fejezet

Az igazság néha fáj

Betakarva egy ágyon ébredtem fel. A szobában teljes sötétség uralkodott, tekintetem ijedten járta körbe a szobát. Éppen ültem volna fel, amikor egy halk hang ütötte meg a fülemet: egyenletes szuszogás.

A düh pillanatok alatt járta át az egész testemet - az ijedtség valahogy eltűnt – és vette át az irányítást. Dühösen fordultan a hang irányába és már ütöttem volna meg Eriket, hogy mégis milyen alapon mer mellettem feküdni. Azonban a kezem megállt a levegőben, ugyan is Erik helyett Hanah-val találtam szemben magamat.

Azonban valaki pont ezt a pillanatot választotta a belépésre. A szobát ellepte a fény, én pedig háttal az ajtónak megdermedtem. Volt egy halvány sejtése, hogy ki lehetett az, de nem akartam felé fordulni. 

Sértetten néztem Hanah nyugodt vonásait. Talán most látom először nyugodtnak az arcát. Eközben a belépő személy nem zavartatta magát, leült az ágy végére. Láttam a szemem sarkából az arcát: félig fény, félig sötét árasztotta el. Egy egész másodperc erejéig időzött a tekintetem Erik arcán aztán inkább döntöttem Hanah háta mellett. De egész végig éreztem Erik tekintetét magamon.

- Elisabeth, nevetségesen viselkedsz! – jelentette ki hosszas hallgatás után. A szemöldököm életre kelt és felszaladt a homlokom közepére. A méreg minden porcikámat bejárta. Egy kevés ideig eljátszottam a gondolattal, hogy nekiugrom a torkának és megfojtom, közben fejhangon sikítottam volna, hogy dögölj meg.

Végül elhessegettem a gondolatomat, hiszen mégis csak egy hercegnő vagyok vagy mi.
- Meg van rá az okom! – mondtam visszafogott hangon.
- Mégis mi az, ha szabad kérdeznem? – kérdezte maró gúnnyal a hangában.
- Belém döftél egy injekciós tűt, és ha jól sejtem a húgodba is! Kell ennél több indok, mert nekem nem.

- Kezdjük ott, hogy te szöktél el! Te álltál ellen és most te vagy megsértődve. Egy icipicit nem fair, nem gondolod… hercegnő? – kérdezte minden egye te-t megnyomva. Az utolsó szót úgy mondta ki, mint holmi undorító betegséget. – Jaj, de várjunk csak! Neked van igazad, hiszen te hercegnő vagy! – gúnyolódott.

A pohár itt telt be. Sértődötten felálltam és egyetlen pillantás és szó nélkül az ajtó felé indultam. Legalábbis ez volt a terv. Azonban Erik nem az a tipikus hagyjuk had mennyen ember. Így mielőtt még a hármat léphettem volna megragadta a karomat és a falnak taszított. Hihetetlenül gyorsan mozog. Nem hogy menekül levegőt sem tudtam venni. Egy másodpercre rá, hogy a falnak csapódtam Erik már előttem is állt villogó szemmel.

Talán ez volt a legelső alkalom, amikor tényleg megijedtem tőle.
- Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? – kérdezte összeszorított fogakkal. A kezemet védekezően ütésre lendítettem, hogy legalább ne egy centire legyen tőlem. De természetesen – mint mindig – most is gyorsabb, mint én. Elkapja, és a falhoz szorítja. Kissé kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ijedten pillantottam fel rá.

- Go-gondoltam.  – kezdtem dadogva.
- Akkor inkább ne gondolkodj – vágott közbe ordibálva. Riadtan összerezdültem. Nem először ordítottak rám, azzal még nem volt baj, de így még soha nem ordítottak rám. Annyira dühösen, hogy a karomon minden szőr égnek állt. – Mégis… - Ekkor rám nézett. Mintha egy kacsolót kattintottak volna át, olyan hirtelen váltott át. Lerítt róla a döbbenet.

Egyik percben még a falnak szorítva ordibált velem és síráshoz közeli állapotban néztem rá. A másikban pedig már szorosan ölel magához. Remegő kézzel szorongattam a pólóját.
- Félek tőled – suttogtam hangtalanul. A homlokomat a mellkasának döntöttem, majd kipislogtam a szememből a könnyeimet. Erik visszatartotta a levegőjét. Éreztem. Végül néhány másodperc múlva kifújta azt.

- Nem kell. Nem sokszor vagyok ilyen. Csak…
- Csak?
- Csak ideges lettem. Féltettem, hogy bajod esik. Csak úgy leugrottál egy tetőről… az egyezségünkről nem is beszélve!
- Összezavarodtam! Kiderült, hogy a szüleim nem is a szüleim. Szerinted, milyen érzés? El akartam tűnni, a tizennyolc éves hazugságból, hogy tudjak gondolkodni. Miért nem mondtad, hogy Hanah a testvéred?

- Nem tűnt lényegesnek.
- Őt miért kevered bele, hiszen nem tett semmit, csak nekem akart segíteni. Őt hagyd ki ebből az egészből.
- Nem hagyhattam ott miután mindent látott és tudott. Így hát közöltem vele, hogy vagy velem jön vagy őt is elkábítva hozom el. Ezért inkább önmagától jött el.

Idegesen léptem el Eriktől. Szívem szerint sikítottam volna, de nem tehettem. Idegesen túrtam bele a hajamba.
- És most mi legyen? – kérdetem végül.
- Mi lenne, hát itt maradsz!
- Nem! Nem maradok! Két hónapról volt szó nem egy életről.
- Igen, aztán kiderült, hogy tolvaj hercegnő vagy! EZ elég sok mindent megváltoztat, nem gondolod?

- Igazán? Remek, és ebbe nekem miért nincs beleszólásom, talán azért mert pont az én életemről van szó? Elsősorban szeretném megtudni, hogy ki a valódi apám.  Aztán eldöntöm, hogy mit is akarok! Nem erőszakolhatnak rám egy ilyen dolgot.
- Mégis mi az, hogy eldöntöd? – háborodott fel rögtön, majd fáradtan legyintett. – Most nyomás aludni, mert hajnali kettő van.

Elindultam a fekvőhelyem felé, azonban elég hamar megtorpantam, mivel Hanah szépen elterpeszkedett az ágyon. Így hát kedvtelenül fordultam Erikhez, aki nyílván arra, várt, hogy lefeküdjek.
- Ööö… Hanah volt oly’ kedves és elfoglalta az egész ágyat. Erik arcára mosoly kúszott, ami miatt a gerincem mentén végigfutott a hideg. Róka mosollyal indult el, majd intett, hogy kövessem. Legszívesebben a torkának ugrottam volna, de a testi bántalmazás helyett inkább a szemforgatás mellett döntöttem.

- Gyere, az ágyamban mind a ketten elférünk – mondta mézes-mázos hangon. Gyilkos pillantások közepette követtem karba font kézzel. Erik egy hatalmas szobába vezet, a mérete vetekszik az én szobám méretével. 

Falai vérvörösek, felül fekete csíkok övezik a szoba falaihoz illő fekete bútorok és ágy. Vörös állólámpák - ami kissé fülledté teszik a levegőt – és Erik.
- Gondolom szeretnél letusolni – mondja teljesen normális hangon. Fáradtan bólintottam. – Clary adott pár ruhát neked, benn van a fürdőben. – Azzal az egyik fekete ajtóra mutatott. – Ja, a törülköző. – Hajította felém a törülközőt, amit a levegőben el is kaptam, majd besiettem a fürdőszobába.

Az ajtót magam mögött becsuktam. Halk sóhaj kíséretével lecsúsztam a földre. Fáradtam beletúrtam a hajamban és az egyik sarkot kezdtem bámulni. A fürdőszoba ugyanis szöges ellentéte volt Erik szobájának. Fehér csempék, fehér berendezés, olyan szolid.

Az idő szárnyra kelt, ugyanis egy idő után az ajtó a hátamnak feszült. Döbbenten pillantottam felfelé.
- Hmmm? – szólaltam meg frappánsan.
- Jól vagy? – Hallottam tompán a hangját. Talán túlfáradt voltam, vagy csak az ajtó tompította el a hangját. Valamiért nem jött ki hang belőlem, pedig akartam válaszolni.  – Itt vagy? – szólalt meg újra.

Az ajtó ismét a hátamnak feszült, be akart jutni.
- Itt vagyok – sóhajtottam. Azzal felálltam és megnyitottam a meleg vizet a kabinban. Gyorsan kibújok a ruháimból és beállok a tusoló alá. A víz felfrissített és lenyugtatott, felmelegített és lehűtött egyszerre. Mivel a hajamat nem fogtam fel, most csurom vizesen omlott a vállamra. Remek.

Bő negyed óra állás után fáradtan ültem le és karoltam át a lábaimat. Nyugalomra vágyva hunytam le a szememet. De a tervem abban a pillanatban hiúsult meg, amikor eszembe jutott, hogy Erik kinn vár.

Mi az a furcsaérzés, amikor rá gondolok? Miért borzongok meg, amikor látom, hogy elmosolyodik? Vajon a bátyám? Vajon ő is érez ilyeneket? Vajon tényleg vele kell maradnom örökre? 

- Örökre… - sóhajtottam hosszas hallgatás után. Majd felálltam, hogy elzárjam a vizet. Olyan rossz érzés fog el ettől a szótól. Gyorsan megtörölköztem, majd törölközőbe csavartam a hajamat.

A fürdőből kilépve megcsapott a hideg. Mintha valami falnak ütköztem volna neki. Körbenéztem a szobában. Vaksötét volt, egyedül a fürdőből áradó fény világította be Erik szobáját. Erik az ablakban ült és kinn szuggerált valamit. Néhány perc kínos csend és ácsorgás után leterítettem az egyik vörös kanapéra a törülközőmet és Erik ágyára borultam.

Szépen betakaróztam és az ágy szélére húzódtam és a vaksötétben bámultam Erikre. Legalább is a körvonalaira biztosan.
- Jó éjt! – mondtam halkan végül, majd a másik oldalamra fordultam és lehunytam a szemem. Erre ő mintha csak erre várt volna, felállt, és a fürdőbe zárkózik. Vízcsobogást hallottam, majd kattant az ajtó zárja és kinyílt. Erik némán lépett ki és oltotta le a villanyt. Nem is hallottam, hogy mozog a szobában, pedig minden egyes porcikám feszülten figyelt.

Végül óvatosan befeküdt az ágyába, vagyis mellém. Olyan két percet vártam, majd felpattant a szemem. Jól kivehetően láttam Eriket, hiszen a szemem már hozzászokott a sötéthez. De ahelyett, hogy egy alvó Eriket pillantottam volna meg, egy engem figyelővel találkoztam szembe. Láttam a fáradtságot a szemében, mégis éberen vigyázta álmomat.

- Miért nem alszol? – kérdezte végül.
- Ezt én is kérdezhetném – jelentettem ki, mire egy halvány mosollyal jutalmazott.
- Én kérdeztem hamarabb… hallgatlak.
- Nem bírok elaludni. Állandóan zakatol az agyam, minden olyan kusza és zavaros. Nem hagynak a gondolataim aludni. Minden olyan hirtelen jut, hogy úgy érzem, hogy menten megfojt. Túl nagy teher.

Erik rám mosolyog, majd felemeli a kezét:
- Aludj – simít végig az arcomon lágyan -, holnap nehéz napod lesz. Beszélünk apámmal, ígérem – suttogta.
- Hurrá, még mindig nem sikerült elaludnom – mondtam kötekedve, mégis éreztem, ahogy szempilláim lecsukódnak.

A másik oldalamra fordultam, majd kinyitottam a szemem. Erik érintése nélkül már aludni sem tudok. Hát ez remek. Grimaszolva helyezkedni kezdtem. Fél óra forgolódás, ki takarózás, be takarózás után fáradtan sóhajtottam fel és fogadtam el a tényt, hogy nem fogok az éjjel aludni.

De úgy látszik nem csak én untam meg a helyezkedést ugyan is Erik mellettem megmoccant. Meleg keze óvatosan siklik fel a derekamra és húz oda magához, majd a fülembe súg:
- Ha így dobálod, magad egyhamar nem fogsz elaludni – lehelte, amitől libabőrös lettem és kirázott a hideg. Megborzongtam.
- Van benne valami – egyeztem bele.
- Akkor most már hajlandó vagy aludni? – sziszegte a fülembe, amitől kénytelen voltam felnevetni. Hangjából hallottam, hogy már szegény aludhatott.
- Még kétszer meggondolom – mondtam halkan kuncogva.

- Alaposan gondold át – mondta fenyegetően és szorosabban húzott magához. Én pedig elégedett mosollyal hajtottam nyugovóra a fejem. Immáron sikeresen elaludtam.

Hajnalok hajnalán – kilenckor – nyitottam ki legközelebb a szemem. Erik mellettem aludt. Sokáig időzött rajta a tekintetem. Aranyosan aludt, olyankor senki sem gondolná róla, hogy tolvajnép szülötte. Hangtalanul kikeltem az ágyból és lesiettem a konyhába, ahol reményeim szerint Clary sündörgött.

Szerencsére így is volt. Kedves mosollyal az arcán köszöntött.
- Szia, kérsz reggelit? – kérdezte élénken, mire én csak egy helyeslő nyögéssel válaszoltam. – Kávéval, ha jól gondolom – tette hozzá nevetve.
- Teával, ha lehetne. Nem szeretem a kávét – mondtam kómás állapotban.
- Persze, hogy lehet, tessék, válassz teát – mondta, majd az orrom alá tolta a teatartót. – Ugye reggeli gyanánt jó lesz meleg szendvics is? – kérdezte miközben a vízforralóhoz lépett.

- Ühhümmm – bólintottam miközben a teákat szuggeráltam.
- Minden rendben? – kérdezte némi hallgatás után mikor visszaadtam a teatartót, kezemben a kiválasztott tea filterrel.
- Hát… - húztam el a számat -, ami azt illeti igen. Erik mennyi mindent mondott el? Gondolom, azt tudod, hogy lehet, hogy lehet, hogy én vagyok a Tolvajok Hercegnője…
- Igen…

- Na és ma beszélünk elvileg az apátokkal. És ideges vagyok…
- De hiszen, ez nagyszerű, apám minden klánt ismer, mindent megtudsz a múltadról. Ez egyszerűen nagyszerű. Szerintem ennek örülnöd kéne. Mert ha nm örülsz, akkor valami más is van. Ugye van?! Biztos Erik az, ugye?
- Nem.. Nem…
- Biztos ő az. Elpirultál. Határozottan elpirultál! Te jó ég! – A szájához kapta a kezét. Halkan suttogva folytatta: - Bele estél?

- Nem hiszem…
- Te jó ég! Belehabarodtál a… - Most én fogtam be a száját.
- Nem! Hallgass! Erről hallani sem akarok! Még átgondolom a dolgot! – Zártam le a témát. Azzal beleharaptam a meleg szendvicsembe és beleittam a teámba.

Abban a perben viszont megjelent Erik. Majdnem visszaköptem a teámat a bögrébe.
- ’ Reggelt! – mondta álmosan. Majd elvett az asztalról egy szendvicset.
- Jó reggelt! – szólalt meg Clary először. Én csak biccentettem.

A reggeli néma csendben telt el. Mikor végeztem némán néztem a kezemet és visszaemlékeztem az Erikkel való találkozásunkra. A csókunkra. Megborzongtam, majd Erik felrántott a székről.
- Gyere! – mondta, azzal húzni kezdett, de azért még láttam Clary elégedett mosolyát.

Elisabeth igazi valója

3. fejezet

Elisabeth igazi élete

A kezem kissé remegett mikor kiszálltam, miközben ideges pillantásokat lövelltem Erik felé. De ő látszólag teljesen nyugodt volt. Zsebre vágott kézzel indult a hatalmas ház felé, aminek falai unalmasan szürkék voltak, mégis kirázott tőlük a hideg.

Erik hátra pillantott rám, mivel nem akaródzott megmozdulnom a kocsim mellől.
- Gyere már! – mondta türelmetlenül. Ránéztem, majd lassan elindultam a ház felé, ahogy közeledtem felé egyre inkább magamon éreztem Erik tekintetét és a ház lakóiét is. Gyorsan felzárkóztam Erikhez és halkan sziszegve szóltam hozzá:

- Jól vettem észre, hogy figyelnek?
- Persze. De csak megnézik a jövevényeket, hogy tudják, kikkel van dolguk. Nem kell izgulni! Nem fog történni semmi sem – mondja lazán, majd megfogja a kezemet. Kissé meglep a gesztus, de van rá nyomós oka. Mégis kisebb remegés fut végig rajtam, mikor megpillantom az ajtóban álló két egyént. Időm sem volt végigmérni őket, azon nyomban eltűntek. Hamar elértük az ajtót.

Erik kinyitotta az ajtót és belépett utána pedig én. Alig, hogy körülnéztem egyből valami erőteljes ütést éreztem a tarkómon. Fájdalmamban felsikoltottam, majd a világ homályosulni kezdett. Végül tompa puffanással a földre zuhantam. Az utolsó kép Erik volt, ahogy felém fordult.

Halk beszélgetésre ébredtem fel. Egy kanapészerű valamin feküdtem és egy meleg és selymes pokróc takart be. Lassan nyitottam ki a szememet. A szobában sötét volt. Halvány fény szűrődött be a szobába egy résnyire nyitott ajtón keresztül. Onnan jöttek a hangok. Komótosan felültem közben fájdalmas arccal dörzsöltem a tarkómat. Rettenetesen fájt.

Óvatosan felálltam. Bár nem remeg a lábam, mégis instabilnak érzetem magam. Elindultam az ajtó felé. Közben erősen füleltem, hátha elkapok valami értelmes mondatot. Mikor az ajtóhoz értem lassan kinyitottam azt, így szerencsére hangtalanul nyílt ki. Egy lépcsősorral találkoztam szembe. Tisztán hallottam a Herceg hangját.

Áthajoltam a vaskorláton. Egyből megláttam Eriket, ahogy a lépcső alján ült és még két férfit, akik a falnak dőlve karba font kézzel álltak.
- A szüleit elengedjük, de mi lesz a lánnyal? Nem is tud semmit!
- Lehet, hogy nem tud semmit, de a vérében van. Amikor másodszorra nála jártam némán járt és pont eltalálta az ütőeremnek azt a pontját, amit ha csak egy kicsit sebez meg nekem végem. Ő nem vette észre, de én igen. Ha tudta volna, akkor szerintem nem lennék itt. És a legviccesebb, hogy ezt nem lehet megtanulni. Legalább is megtanultan sem lehet egyből eltalálni.

- Tudod, hogy ez mit jelent? – kérdezte az egyik férfi.
- Persze, hogy tudom – mondta gondterhelten Erik.
- Nem hinném, hogy ő veled akar majd uralkodni – röhögte el magát az egyikük.
- Ebben nem ő dönt. A szüleit már elengedtétek? – kérdezte, miközben eléggé megnyomta a szüleit, szót.

- Persze, már rég a kastélyban csücsülnek. Nincs semmi bajuk. Erik, felmész megnézni a lányt vagy mennyek én? – kérdezte a másik, mire Erik szó nélkül felállt. Gyorsan belibbentem a szobába és leültem a kanapéra, majd törökülésbe fontam a lábaimat. Tekintetemet az ajtóra függesztettem. Erik belépett és felkapcsolta a lámpát.

- Szia – nézett rám kellemetlenül. Azért ennyire, nem vagyok kellemetlen látvány.
- Szia – mondtam kedvtelenül.
- Mióta vagy fenn?
- Elég ideje, ahhoz okosabb legyek. Igazán szólhattál volna, hogy itt úgy mennek a dolgok, hogy csak leütik az embereket – mondtam maró gúnnyal a hangomban.

- Bocsi, én sem tudtam róla – mondta bűnbánó hanggal.
- Ja, mert téged nem ütöttek le. Mert te királyi sarj vagy én meg csak egy csaj, akit csak úgy le lehet ütni. Ez igazán bíztató – jegyeztem meg cinikusan.
- Látom jól vagy – mondta gunyoros mosollyal az arcán.

- Nem. Nem vagyok jól. Szétszakad a fejem, te meg halál nyugodtan beszélgetsz lenn, azzal a két pasival.
- Honnan tudod, hogy lenn voltam?
- Ööö… kikövetkeztettem?
- Aha, persze. Mennyit hallottál? – kérdezte miközben karba fonta kezét.

- Pont eleget – mondtam némi gondolkodás után.
- Ugyan kérlek! Te is tudod, hisz lenn voltál beszélgetni. Már csak tudod, hogy mit beszéltél! – vontam meg a vállam szórakozottan.
- Mit hallottál? – sziszegte dühösen. Fölényesen elmosolyodtam, mikro végre én voltam fölényben. Erik keze ökölbe szorult, amiből egyből levágtam, hogy szörnyen ideges.

- Elisabeth, penge vékony jégen táncolsz! – sziszegte dühödten, mire engem elöntött a pulykaméreg.
- Először is, hogy merészelsz így beszélni velem? Másodszor pedig nem vagy sem az apám, sem a férjem vagy bárkim, aki parancsolhatna nekem, hogy mit tegyek! Elegem van, elmegyek! – kiabáltam dühösen, miközben felálltam a kanapéról.

- Nem teheted! Hiszen a szüleid… - mosolyodott el gúnyosan.
- Te engem, ne merészelj zsarolni! Különben is, már rég elengedtétek őket. Hisz hallottam! – mondtam fölényes mosollyal az arcomon.
- Akkor azt is hallottad… - rókavigyor kúszott az arcára. Kissé megszeppentem sötét arcát látva -, hogy a rablás… - Hideg ujjait végig húzta az egyik karomon, amitől borzongás járta át a testem – a véredben van.

- Ez nem változtat semmin! - mondtam dühösen. Erik vigyora még szélesebbre húzódott.
- Dehogynem! Nagyon is sok mindenen változtat. Elsősorban azt, hogy ki vagy. Ugyanis, ezt a vért csak is a nemesek öröklik, akik majd átveszik az irányítást a felmenőiktől. – Ismét hozzám akart érni, de elhúzódtam. Nem akartam még jobban fázni. Erik gunyorosan felnevetett a reakciómon.

- Hisz nemes vagyok! – tártam szét a karomat. Erik megrázta a fejét, közben ismét kinevetett.
- Látom nem érted. Nem a te nemességedre értem. A Tolvajok közötti nemességben. Aki a Tolvajok Uralkodójának a gyermeke – lehelte a fülembe. Elhátráltam tőle, mert a szavai marták a fülemet, mint a sav.

- Nem értem, hogy miről beszélsz! Az édesapámat Adam Rossnak hívják!
- Nekem nem úgy tűnik, hogy ő lenne az.
- Ne merészelj hazugsággal vállalni – kiáltottam az arcába sértetten.
- Pedig nem lehet az apád! Hiszen megtaláltad azt a pontot.
- Biztos csak véletlen… - megakadtam. Egyszerűen nem bírtam tovább beszélni. Egyetlen egy szó jutott eszembe: testvér. Mi van, ha Eriknek igaza van? Akkor talán őt itt a testvérem lenne, akinek több bűnügyet köthetnénk.

Erik a bátyám lenne? Nem, nem ez lehetetlen. Megráztam a fejem.
- Beszélnem kell az anyámmal – mondtam mikor már meg tudtam szólalni. Most azonnal. Hol egy telefon? Add a telefonodat! – mondtam már-már hisztérikus hangnemben.

A herceg a kezembe nyomja a telefonját és az idegességtől remegő kézzel tárcsázom a számot. A második csengetésre Bane veszi fel:
- Ross kastély…
- Add ide édesanyámat! Most azonnal! – mondtam sürgetően. Bane meglepetten bólogatott.
- Hangosítsd ki! – mondta Erik halkan. Engedelmes bólintottam, majd kihangosítottam a beszélgetést.

- Haló? Drágám te vagy az, Elisabeth? Annyira aggódtam! Én és az édesapád…
- Anya! Ne most… - szakítottam félbe az aggódó monológot.
- Hol vagy? Mikor…?
- Anya! – kiabáltam bele a készülékbe. – Hogy hívják az édesapámat?
- Hát Adamnek. Tudod jól te is – hebegte zavartan. Hazudik, olyankor szokott hebegni, amikor hazudik.

- Anya… tudom, hogy mikor hazudsz… Kérlek szépen – mondtam remegő hangon.
- Nem ő…
- Micsoda?
- Nem… nem ő az apád! – Ezzel a mondattal le is raktam. Remegő kézzel tettem Erik kezébe a telefonját.

- Menny ki… kérlek – mondtam sírva. Most az egyszer Erik felállt és kiment. Becsukta maga mögött az ajtót. Az egész életem egy hazugság volt? Mégis miért kellett tizenhét éven keresztül hazugságban élnek. Most akkor tényleg Erik a bátyám lenne. Eriknek tényleg igaza lenne? Tolvajnépből származnék, az Uralkodó gyermeke? Nem. Nem, nem akarom ezt az egészet. El kell tűnnöm.

Ziláltan nézelődök kiút után kutatva. Közben idegesen járkálok fel s alá. Beszélnek, kell valakivel, no de mégis kivel?
- Hanah – suttogtam halkan miközben elégedetten csettintettem egyet. Hirtelen millió ötletem támad, hogy mégis, hogyan jutok le. Magammal megelégedve toltam oda az asztalt az ajtóhoz, hogy kissé nehezebb legyen bejutni.

Majd óvatosan kinyitottam az ablakot. Néhány másodperc erejéig hezitáltam, majd egy lendülettel felmásztam az ablakba. Mély lélegzetet vettem, majd kimásztam a tetőre. Tétován körül néztem, hátha rájövök hogyan is tovább. Kihajoltam a tetőről és lepillantottam a mélybe. Durván öt méter lehet maximum, de ott volt egy korlát, ami eléggé vastag, ahhoz, hogy rá tudjak ugrani.

- Gyerünk, menni fog – bíztattam magam. Majd minden bátorságomat összeszedtem és elrugaszkodtam, majd néhány másodpercnyi zuhanást követően leérkeztem a korlátra. Időm nem volt ujjongani, mivel nem volt kedvem tovább maradni a házban. Rohanni kezdtem a kocsim felé. Közben abban reménykedve, hogy Erik volt olyan ostoba, hogy az autóban hagyta a kulcsot.

A kocsimat elérve gyorsan behuppantam a vezető helyére, majd futó pillantást vetettem a visszapillantóra. Vagy öt ember futott felém. Élükön Erikkel.
- Sajnálom – suttogtam, majd beindítottam a kocsimat és elszáguldottam. A visszapillantóban még láttam Erik dühös arcát.

Ám ahelyett, hogy szépen lassan Hanahhoz kocsikázok sajnos jobb dolgom volt. Ugyanis a Suttogók nem adták fel. A saját kocsijukkal követtek engem, ezért kénytelen volt rátaposni a gázra. Amikor a városba értem az utcákon cikázva próbáltam lerázni a Suttogókat. Hatalmas szerencsémre pirosat kapnak ezért én sikeresen meglógtam előlük.

Elégedett mosolyt villantottam, majd lefordultam balra és elkocsikáztam Hanahhoz. Az út mindössze tíz percembe került. Mikor leparkolta Hanah háza előtt előrágattam a házkulcsot a pólóm alól. De mielőtt még megpróbáltam a kulcs által bejutni a házba azért becsöngettem. Pár másodperc alatt Hanah kinyitja az ajtót.

- Te jó ég, Elisabeth! – suttogta miközben a nyakamba ugrott. Szeretetteljesen átöleltem. – Gyere be! – engedett be a házába.
- Köszönöm! – suttogtam, mikor beléptem. Levettem a cipőmet, majd mikor teával kínált elfogadtam.
- Jaj, Elisabeth mit csináltál? Merre jártál? – kérdezte aggódva miközben készítette a teát.
- Azt még én sem tudom. De nem akartam ennyi mindent megtudni.
- Szerintem ülj le és kezdj mindent az elejéről – mondta, miközben átnyújtja a bögre gőzölgő teát. Szépen lassan elkezdtem mindent megmagyarázni. Eriket az első betörést, majd a másodikat, a Suttogókat, anyámat.

Hanah végigvárta, amíg mindent elmondok, csak utána szólalt meg.
- Szóval, tulajdonképpen nem tudod, hogy ki az igazi apád. Ez az Erik lehet, hogy a bátyád. És elmenekültél egy tolvaj banda elől és a lehetséges bátyád elől. – Foglalta össze pár mondatban azt, amit én nagyjából egy órán keresztül magyaráztam neki.

Hanah a konyhapultnak támaszkodva fürkészik engem, a bögrét a két kezébe fogja.
- Igen – mondtam halkan. Hanah felsóhajt, fáradtnak tűnik. Haját szoros kontyba köthette még reggel, de estére már néhány rakoncátlan tincs elszabadult.
- Biztos fáradt vagy, nem szeretnél letusolni? – kérdezte végül.

- De, igazán jól esne.
- Mindjárt hozok neked tiszta ruhát és törülközőt – mondta Hanah. Bólintottam, majd mikor a lány ellökte magát a pulttól én felálltam és elmosogattam a bögréket. Mire végeztem Hanah a kezembe nyomta a törülközőt és a tiszta ruhát.

- Köszönöm szépen! Nagyon hálás vagyok! – mondtam, mikor elindultam a fürdő felé. Beállok a zuhanyzó alá, sokáig folyatom magamra a meleg vizet. Mikor végzek csurom vizes hajjal és tiszta ruhában léptem kifele.
- Hanah? – szólalok meg halkan. De nem kapok választ.

Idegesen pillantok körbe, miközben hallgatózok a nyomasztó csendben. A konyhába sietek, de ott sincs senki. Végül a kitárt bejárati ajtónál találtam rá. A nappali közepén állva szólok ismét Hanahhoz.
- Hanah, jól vagy? – kérdeztem ijedten.

- A… a bátyám… - hebegte zavartan még mindig kifelé bámulva. Elindulok felé, majd mikor már épp odaértem, hogy megnézzem Hanah egy szem fivérét, amikor a báty belépett. A vér megfagyott az ereimben, azonnal elfehéredtem a szívem pedig ezerrel dobog. A torkom elszorult és nem bírtam megszólalni. Neki ütköztem a kanapénak. Ijedten zuhantam arra, mire a jövevény lehajolt hozzám. Tekintetét az enyémbe fúrta, nem szólalt meg, csak engem nézett. De túl közelről.

- Hagyd őt békén! – törte meg a csendet Hanah.
- Hugica, ebbe ne szólj bele! – sziszegi, mire a gerincem mentén borzongás futott végig rajtam. – Ő ugyan is az enyém. – A mondata hallatán elönt a düh. Eltoltam magamtól, majd felálltam.

- Hagyj engem békén! Hanaht is! Tűnj el!
- Akármennyire is szeretnéd, nem tehetem. Mivel az a kettő hónap az kettő hónap. Szóval vagy most azonnal elindulsz a kocsihoz vagy a hajadnál fogva rángatlak ki. Megértetted, Elisabeth?

- Nem tudsz elrángatni innen. Drága Erik Morgensen!Itt maradok Hanahnál ha tetszik ha nem! – mondtam megmakacsolva magamat. Azonban nem számoltam Erik agresszív reakciójával. Hirtelen injekciós tű tűnt fel a kezében, amit azon nyomban belém szúrt. Pontosabban a hasamba.