Hi guys!
Utálok pofára esni. Utálok rádöbbenni, hogy teljesen máshogy mennek a dolgok, mint ahogy én azt hiszem. Utálom, hogy még mindig ennyire naiv vagyok! Talán az indokolja ezt a kifakadásomat, mert mostanában egyre többször szembesülök ezzel a fajta pofonnal. Egyre többen "elárulnak" és átvernek. Egyre több hazugságba futok bele, amire úgy érzem, hogy nem szolgáltam rá. Bár lehet, hogy csak szimplán és vagyok a vak.
Nem tudom, hogy mit kellene ezzel a helyzettel kezdenem. Se a jelenlegivel, se a régebbivel. Nem tudom, hogy mire megy ki a játék. Nem tudom, hogy azért megy-e a furkálódás, hogy észrevegyem magam... mármint hogy átléptem egy határt és olyan dolgokat feszegetek, amit bizonyos helyeken nem tehetek meg.
Vagy ez csak erőfitogtatás, hogy tudjam, hol van a helyem? Hogy lépjek hátrébb kettővel és kussoljak, vagy különben rossz vége lesz a dolognak? Őszinte, leszek, hogy olyan szaga van a dolognak.
Végül is mindegy mi volt a cél. mert elérték... már nem annyira szívesen beszélgetek velük, mert nem akarok megint belefutni ugyanabba. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom mennyire bízhatok meg Isadorában (továbbiakban valszeg Isa lesz s-sel ejtve). Mert úgy tűnik, hogy bármennyire is azt mondja nekem Isa, hogy nem szivárogtat semmit se ki, mégis csak megteszi. Valószínűleg nem szánt szándékkal és nem rossz szándékkal, csak egy csöppet most megijedtem, hogy nehezen tudja tisztán látni a helyzetet a befolyásoltság miatt. Nem hibáztatom őt, csak úgy érzem, most jobb ráülni a számra és kicsit várni és figyelni, hogy rájöjjek mi a helyzet.
Életemben először érzem, azt, hogy a tudás egyáltalán nem "boldogít". Sőt most először érzem úgy, hogy leküzdhetetlen és helyreállíthatatlan hátránnyal indulok. Mindennek ára van.
Tori
